Jenkik Háza ... Egy blog a New York Yankees baseballcsapatának a mindennapjairól, történelméről, játékosairól. Illetve az ezek összességének rám tett hatásáról. - DS!
Nem, nem elírás. A jelenlegi edzőnk, Joe Girardi anno többek közt a Yankees elkapója volt, részben ő mentorálta Jorge Posadát. Már csak ezért is hálásak lehetünk neki, de a nem túl jó ütőnek és lassú futónak számító Girardi mással is észrevetette magát azért a nálunk töltött évek alatt.
Az előzőleg taglalt 1996-os World Series számomra különleges jelentőséggel bír. Ez volt az első döntő, amit már követni tudtam, hála a kábeltévé áldásos közreműködésének. Habár már a '90-es évek első felében elkezdődött az építkezés, az utolsó nagy Jenki Dinasztia első komoly fegyverténye volt ez a döntő, "ezer" év után először sikerült bajnokságot nyerni, ráadásul már-már vesztett helyzetből fordítva meg a párharcot. Új hősök születtek, a sokat bizonyított veteránok mellett ifjú harcosok tették le névjegyüket, de az egyik legfontosabb nagy pillanat igazán váratlan helyről érkezett: Joe Girardi ütőjéről.
1996. október 26. WORLD SERIES 6. meccs - Yankee Stadium, the Bronx, New York
New York Yankees vs. Atlanta Braves
A Jorge Posada előtti években a Yankees első számú elkapója Joe volt. Épp a '96-os szezon előtt igazoltuk őt a szabadügynök piacról, mert Mike Stanley lelépett, Jim Leyritz pedig nem volt stabil kezdő szinten. Girardi karrierjét ezidáig a National League-ben töltötte (Cubs és Rockies) és egy kemény, a dobókkal jól összedolgozni tudó, tehetséges védőjátékosként volt elkönyvelve. Addigi számaihoz képest erős évet hozott össze ütésben nálunk, de a nagy döntőben nem találta önmagát - a hatodik meccsig.
A széria sztárja - érthető módon - Leyritz volt addigra, aki a negyedik meccs hősies egyenlítő hazafutása után rögtön Andy Pettitte elképesztő nullázós teljesítményét keccsölte. Girardi viszont a döntőben még találat nélkül, 0/8-cal vágott neki a mérkőzésnek.
A Nemzeti Liga akkori legjobb dobója, Greg Maddux kezdett a Bravesben, a Yankeest pedig Jimmy Key képviselte. Az első kettő játszma eseménytelenül zajlott, a harmadikat azonban Paul O'Neill nyitotta egy duplával. Mariano Duncan kiesett, de O'Neill átért ebből a hármas bázisra, a lehetőség adott volt Girardinak.
Maddux és Joe még csapattársak voltak a Cubsban, tehát jól ismerhették egymást. Lévén az elkapónk nem jelentett nagy power-veszélyt, a középkülsős védő, Marquis Grissom a szokásos pozíciójánál jóval beljebb húzódott. Az első dobás magasan középre érkezett, Joe pedig nem teketóriázott: HATALMAS TRIPLÁT VÁGOTT GRISSOM MÖGÉ A FALHOZ!
Paulie simán bekocogott, Joe G pedig meg sem állt a hármasig. RBI tripla, Girarditól Madduxről?! Álom lehet, nem valóság. Ez a tripla annyira feltüzelte a Yankees támadósorát - és valószínűleg annyira megdöbbentette az atlantai dobót -, hogy Jeter rögtön utána behozta Girardit egy találttal, ellopta a kettest, Bernie Williams ütéséből pedig be is ért. Szinte a semmiből építettünk fel 3-0-ás előnyt.
A Braves aztán visszakapaszkodott, a meccs végére feljöttek egy pontra, de a döntő legértékesebb játékosának választott John Wetteland megállította a rohamot. YANKEES GYŐZELEM! BAJNOKCSAPAT!
Bár nem Girardi volt a legfényesebb csillag az 1996-os bajnokcsapatban, de október 26.-án minden Yankees rajongó a szívébe zárta őt. Joe ezzel a triplájával a rájátszás nem várt hőseinek egyike lett.
___
A következő nagy pillanat megmutatja, hogy aki tökéletes, az másnaposan is tökéletes.
Akár így van, akár nem, aki emlékszik még röpke négy évvel ezelőtt a Yankees csapatára és szezonjára az tudja, hogy mekkorákat szörnyülködtünk akkoriban azon a szezonon. Meg persze kacagtunk is sokat, utólag pedig tényleg csak a kacagás maradt. Az idő mindent megszépít.
A mai napig vakarom a fejem, hogy az a szedett-vedett társaság hogyan volt képes 85 győzelmet összekalimpálni - ez eggyel több, mint az tavalyi W-szám, az akkori és a mostani csapat élvezhetőségi faktora mégis összehasonlíthatatlan.
Néhány jellegzetes meccsre és mozzanatra azonban mindenképp érdemes visszaemlékezni a 2013-as szezonból. Maradjon meg itt az örökkévalóságnak, akár szórakoztató anekdotaként, akár rossz példaként, melyet nem szabad követni az elkövetkezendő Jenki-generációknak.
Opening Day - A szezon első meccse
Stílszerűen április elsején kezdtük meg a szezont, épp a Red Sox ellen. Lévén már a tavaszi edzőtáborban megtizedelték a csapatot az sérülések, ezért egészen fantasztikus kezdőcsapattal álltunk ki. Brett Gardner ütött elsőnek, amivel még nem is volt gond, utána azonban - az akkor még messze nem all-star szinten játszó - Eduardo Nunez következett. Kevin Youkilis, Vernon Wells és Ben Francisco voltak a lineup szíve, Jayson Nix pedig a kezdő hármas védőnk. Nem meglepő módon az eredmény 8-2 lett, nem nekünk.
"A" triplajáték
Április 12.-én az Orioles ellen a Yankees bemutatta minden idők egyik legőrültebb triplajátékát.
A labda útja Machado ütőjéről a következő volt: Canó -> Nix -> Youkilis -> Nix -> Youkilis -> Overbay -> Canó. Ilyen egyszerű, na! Kedvenc rádiós kommentátorunknak, John Sterlingnek fogalma nem volt róla, hogy mi történik. (Ő az mlb.com-os videó linken hallható, a youtube-oson csak a YES/My9 kommentálás hallható.)
Első helyen a Yankees!
Igen, amennyire esélytelennek tűnt a Yankees a szezon előtt, annyira meglepett mindenkit azzal, hogy május elején a Royals elleni győzelemmel megkaparintotta az első helyet a csoportjában. Travis Hafner, Overbay és Wells is nagyon erősen kezdték a szezont, ugyanakkor Youkilis ekkor már sérült listán volt és Chris Nelson (!) volt a kezdő hármasunk.
Amikor Lyle Overbay volt a jobbkülsősünk
Merthogy ilyen is volt ám! Mark Teixeira visszatérésével Overbay elvileg kiszorult volna a kezdőből. Nem 2013-ban! Június 3.-án Overbay volt a Yankees kezdő jobb külső védője - életében nem játszott 1B-n kívül mást a nagyok között, de egyszer mindent el kell kezdeni. Négy meccset játszott jobb oldalt, mielőtt Tex újból lesérült volna. Ovie így visszatérhetett a jól megszokott egyes bázis mellé.
A Murderer's Row 2013-as változata
A Függetlenség Napja minden idők talán legnagyobb Yankee-csapatfelállását hozta el. Következzenek a hősök nevei, ahogyan a lineup card-on szerepelt:
Ichiro Suzuki CF (Ő persze egy legenda, de ekkor már túl volt a karrierje csúcsán... bőven.)
Zoilo Almonte LF
Robinson Canó 2B (Ő az egyetlen, aki kilóg a sorból, nyilván ütés nélkül zárta a meccset.)
Travis Hafner DH
Vernon Wells RF
Lyle Overbay 1B
Luis Cruz SS (Hola Cochitooo!)
Alberto Gonzales 3B (Tegye fel a kezét, aki emlékszik még rá!)
Austin Romine C
A végeredmény? Yankees 9-5 Twins. Valahol lent az Ördög felkacagott.
Július 8 - TRAVIS ISHIKAWA
Travis Ishikawa (nem létező) tündöklése és (azonnali) bukása egy nap alatt végbement. A Yankees eddigre már negyedik helyre csúszott az AL Keleti csoportjában, de ez csalóka, lévén mindössze 5 meccs volt a hátrányunk az első helyezett mögött. Valamiért a csapatvezetés úgy érezte, hogy a waivers-listáról mindenképp be kell húznunk Travis Ishikawát. Hetedikén felkaptuk, ő pedig másnap már egyes védőként kezdett is. Mindössze kettő ütéshez állás jutott neki, két strike out után beállt helyette Overbay, aki ütött egy home runt. Ishikawát nem elég, hogy a hazai nézők kifütyülték, meccs után a csapat azonnal kitette a szűrét. Travis Ishikawa - sosem feledünk!
Alex Rodriguez visszatérése
A-Rod ekkor még javában benne volt a szteroidbotrányban. Egy ideje már játszott, viszont folyamatosan mentek a tárgyalások és a pletykák, ami nem tett jót sem neki, sem a csapat hangulatának. Egy szép augusztusi napon azonban gúnyos mosolyt csalt az arcunkra Alex.
Miután Ryan Dumpster-nek aljas módon többszöri próbálkozás után sikerült megdobni Rodriguezt, a bíró nem vágta ki őt a meccsről, hanem dobhatott tovább. Alex azonban gyönyörűen állt bosszút. A következő ütéshez állásból vágott egy hazafutást Dempster-ről, majd a végletekig hergelte a bostoni közönséget azzal, hogy a helyi hős, az idén visszavonuló Yankee-killer David Ortiz home run ünneplését imitálva lépett a home plate-re.
A-Rod végül 3 találattal zárta a meccset és szerzett 2 RBI-t is, a Yankees pedig heroikus győzelmet aratott a rivális otthonában 9-6-ra.
Amikor Vernon Wells ellopta a home-ot
A White Sox ellen szeptember harmadikán Vernon Wells egy dupla lopás keretében ellopta a home plate-et. Egy találat és egy védelmi hiba során kettesre keveredett Wells, majd Nunez is egy hibából (nyilván) került bázisra - Wells pedig hármasra. A többi pedig történelem.
A valaha volt legnagyobb baseballmeccs
A dátum szeptember 29. A szezon utolsó meccse. A két csapat a Yankees és az Astros. Előbbi nem jutott be a rájátszásba, utóbbi pedig 110 vereséggel állt. Mindketten úgy játszottak, mintha nem lenne holnap, mintha csak a World Series hetedik meccse lenne ez, harcoltak a végsőkig ... és tovább is.
Egy tökéletesen jelentéktelen mérkőzésen, szinte pontok nélkül, dögunalomba fulladva "küzdött" egymással a két csapat, a Houston vezetést szerzett még az elsőben, amire csak a nyolcadikban jött a Jenki válasz. És aztán a csend. Tizennégy (14!!!) inning-ig kellett várni, hogy történjen valami. Emlékszem, olyan érzés volt, mintha az örök szenvedés tüzébe kerültem volna és ennek a nyamvadt meccsnek soha sem lenne vége.
De lássuk néhány pontban, hogy mi is történt!
- A Yankees kezdődobója David Huff volt, leadoff ütője pedig Eduardo Nunez. Csak a szokásos 2013-as dolgok.
- Vernon Wells a szezont nagyon erősen kezdte, május 16 után viszont .199/.243/.253-as ütési statsort hozott. A szeptember különösen mostohán bánt vele, ekkor .160/.222/.180-nal tett hozzá a csapathoz. Köszi Vernon! A meccs tökéletes befejezése volt Wells szezonjának, laza 0/6-os mutatóval zárt.
- A másik ilyen Travis Hafner volt. Ő az első hónapban hasított, hogy aztán totálisan leeresszen. Májustól a szezon végéig .163/.251/.281-es számokat mutatott fel ütésben. Wowie! Ezen kívül is kalandos volt Hafner szezonja: előbb meghúzódott a válla, majd ő is feliratkozhatott a leghülyébb baseball sérülések listára. Történt ugyanis, hogy meccs közben Travis elvonult az "Alázó" (The Humbler) nevű dobógéphez párat suhintani, ami olyan jól sikerült, hogy egy saját lábára ütött labdától megsérült és azonnal le kellett cserélni. Július 26-tól nem is játszott, csak erre az utolsó csodameccsre aktiváltuk őt a sérült listáról. Megérte: 0/4-gyel, egy strike outtal zárt, valamint kétszer megdobták. Ez volt karrierje utolsó meccse.
- A "Hé, te is voltál Jenki?" díj egyik várományosa, Mark Reynolds törte meg végül a csendet a 14. inningben egy leadoff home runnal. Reynolds miután körbefutott a bázisokon, el is hagyta a stadiont, lévén rohannia kellett a reptérre, hogy elcsípje a gépét. Az érzés, amit keresünk: hála! Köszönjük Mark! A következő szezont már a Brewersben játszotta.
- A mérkőzés 3 óra 52 perces volt, de ennél sokkal, sokkal többnek tűnt. Tényleg mintha soha nem akart volna véget érni. Ennél szenvedősebb Yanks győzelmet még szerintem sosem láttam. A végeredmény 5-1 lett, azaz Reynolds homerje után még 3 pontot berámoltunk az utolsó játékrészben.
Az Astros ezzel zsinórban tizenötödik vereségét könyvelhette el, amire az 1899-es szezon óta nem volt példa (akkor a Cleveland Spiders ajándékozta meg a rajongóit egy ilyen sorozattal).
Mindkét csapat szezonjának méltó zárása volt ez a meccs.
---
Ez tehát a dicsőséges 2013-as szezon krónikája. Így visszagondolva, könnyen lehet, hogy a Yankees illusztris történetének legviccesebb szezonja volt. Bár akkor csak sírtunk rajta, maximum kínunkban nevettünk. A cikkben pedig még ki sem tértem az olyan nevekre, mint Brent Lillibridge, Brennan Boesch vagy Cesar Cabral.
Hiába volt az utolsó hétig versenyben a csapat a rájátszásért, egyszerűen fájt nézni a meccseiket. 2016-ban legalább a fiatalok vittek valami kis színt a szezonunk második felébe és hiába végeztünk kevesebb győzelemmel, mint a legendás 2013-as Yankees, ég és föld volt a két csapat.
