Nagy pillanatok - 2. rész - Jim Leyritz atlantai hősködése

Az első részben felidézett híres/hírhedt hazafutás nagy löketet adhatott a csapatnak, de az hozzátartozik az igazsághoz, hogy a Yankees az 1996-os rájátszás során idegenben verhetetlen volt.

Texasban kettőből kettőt, Baltimoreban pedig háromból hármat nyertünk meg, ennek ellenére senki sem volt nyugodt, mikor az Atlanta Braves a nagy döntőben szétbombázta a Yankee Stadium-ot. A World Series első két meccsén írd és mondd: tizenhat (!) pontot vágott a Braves, amire a Yanks egy ponttal tudott válaszolni (12-1 és 4-0). Kétmeccses hátrányban utazni az ellenfélhez zsinórban három meccsre pedig senkinek sem jó ómen.

A Jenkik folytatták a jó idegenbeli szériájukat és az első atlantai derbit végig vezetve meg is nyerték (5-2), a következőn viszont rosszul indultak a dolgok...

1996. október 23. WORLD SERIES 4. meccs - Fulton County Stadium, Atlanta, Georgia

New York Yankees @ Atlanta Braves

Miután David Cone vállműtétből visszatérve dobott a győzelemért a harmadik mérkőzésen, a Yankees Kenny Rogers kezébe adta a labdát, hátha ő megadja az esélyt a széria kiegyenlítésére. Nem így történt. Rogers az alapszakasz során sem volt megbízható, de ezen a meccsen totálisan lerontotta azt, ami a renoméjából még maradt. A második játszmában már négy pontot ütött róla az ATL, de az ötödikre teljesedett ki a party: 0-6-os állásnál biztosan nagyon sokan temették a meccset - és a döntőt is - New Yorkban.

A hatodikban végre felébredtek a Jenki ütők és ismét egy megkérdőjelezhető momentum volt az indító szikra ... ismét Derek Jeter ütőjéről. Jeet ütött egy nagy pop-fly-t érvénytelen területre, ami három hazai védő közé esett le, de a jobb külsős Jermaine Dye talán be tudta volna futni, ha az egyik bíró nem lett volna pont az útjában. Tim Welke háttal állt Dye-nak és az utolsó pillanatig nem tudta, hogy jön a játékos, Dye pedig nekiment és nem bírta elkapni a labdát. Jeter aztán találattal bázisra került, Bernie Willams sétált, Cecil Fielder pedig behozta mindkettőjüket. Charlie Hayes találatából Fielder is beért, így feleztük a hátrányt!

A nyolcadikban az Atlanta edzője Bobby Cox becserélte a záródobóját Mark Wohlerst, hogy kétinning-es mentést csikarjon ki belőle. A Yankee ütősor vége viszont más véleményen volt. Hayes az első dobásból találatot ért el, Darryl Strawberry szintén szinglivel jutott bázisra. Mariano Duncan kis híján duplajátékba ütött, de a baseball istenek megkegyelmeztek: az akkor beállított védőzseni Rafael Belliard nem bírta kezelni a könnyű labdát, így csak egy kiejtést tudott összehozni és két futó maradt bázison.

A csere-catcher Jim Leyritz jöhetett ütni és kemény harc végén, több nagyon jó dobást is foul-ra "mentve" KIVÁGTA A LABDÁT BALRA! 

"Andrew Jones at the wall, looking... GOOD BYE HOMERUN TIE GAME!" Nincsenek szavak. Az egész stadion, az egész város elhalkult.

Szerencsére nem volt hiábavaló a hősies at-bat Leyritztől, a Yankees a tizedik játszmában megnyerte a meccset és kiegyenlítette a szériát. Két sima out után megtelítette a bázisokat a Yanks és Wade Boggs sétája betolt egy pontot, Hayes magasra ütött labdáját pedig (a szintén védőcsereként beállított) Klesko elveszítette a reflektorok fényében, így 8-6-os állással fordultak a csapatok, Lloyd és Wetteland pedig lehozták az inning második felét.

Ez volt a World Series történetében a második legnagyobb visszatérés. Mínusz hatról idegenben... le a kalappal a csapat előtt. És le a kalappal Jim Leyritz előtt is.

A Yankees végül a következő atlantai meccset is megnyerve 3-2-es összesítéssel utazhatott haza, hogy ott saját kezébe kaparintva sorsát beteljesítse végzetét. Az egész 1996-os rájátszásban nem lehetett megverni őket idegenben. Road Warriors 4 Life!

___

Következik: ugyanezen döntő hatodik meccsén, immáron New Yorkban egy újabb nagy pillanat, nem várt játékos ütőjéről.

Nagy pillanatok - 1. rész - A "Jeffrey Maier" home run

Még áprilisban ígértem meg, hogy rendszert csinálok néhány nagy pillanat újraéléséből itt a Házban. Most jött el az ideje annak, hogy az elhatározás tetté érett, íme a legutóbbi Yankees dinasztia nagy pillanatai közül a sorozat első része: a híres-hírhedt Jeffrey Maier hazafutás.

1995-ben, a baseball liga változtatott a rájátszás menetén: bevezették az ún. wild card helyet, és ezt az újítást a Yankees ki is használta: 1981 óta először jutott be a csapat a playoff-ba. Bár ekkor még fájó vereséggel búcsúztunk a Seattle Mariners ellen, a következő évben már csoportgyőztesként tértünk vissza az októberi túlórázásra.

Az ALDS-ben a bitang erős Texas Rangerst búcsúztatta a Yankees 3-1-gyel, az Amerikai Liga Döntőjében (ALCS) pedig a csoportrivális Baltimore Orioles várt ránk. Annak rendje és módja szerint már az első mérkőzés sem maradt izgalom és beszédtéma nélkül...

1996. október 9. ALCS 1. meccs - Yankee Stadium, the Bronx, New York

New York Yankees vs. Baltimore Orioles

Kétségtelen, hogy a legutóbbi dinasztiánk már a '90-es évek elején elkezdett épülni, de az első szezon, ahol igazán összeállt minden az az 1996-os volt. Az ALCS első mérkőzése fordulatosra sikeredett: az elején kétszer vezetett a Yankees, mindkétszer azonnal egyenlített az O's, a negyedikben pedig már a vezetést is átvette. Később még egy pontot hoztak, amire a Yankees tudott hamar válaszolni, a nyolcadik játszmára 4-3-as vendég vezetéssel jöttek ki a csapatok.

Az inning alján az év újonca, Derek Jeter jött ütni Armando Benitez ellen. Jeter az első dobást (középre menő fastball) elküldte messzire jobbra. Jó ütésnek nézett ki, de a jobbkülsős Tony Tarasco testbeszédén látszott, hogy nem volt elég kraft az ütésben és a falnál el fogja tudni kapni a labdát.

Nem így történt.

A videón látható, ahogy egy ifjú Yankees drukker benyúl kesztyűjével Tarasco fölé és kisodorja a labdát a nézőtérre. Az ítélet? Hazafutás. Jó ítélet? Nem. Manapság már félperces visszanézéssel el lehet intézni egy ilyen ügyet és nincs az a bírói stáb, aki ezt megadná home run-nak. Akkoriban viszont nem volt még ilyesmi. Azért is fájó kicsit ez a jelenet, mert kihatással volt a mérkőzés végkimenetelére (egyenlítés után hosszabbítás, ott pedig Bernie Williams walk-off home run; Yankees győzelem) és lehet, hogy a párharc kimenetelére is (a következő meccset megnyerte az O's, így 0-2 helyett 1-1-gyel utaztak a csapatok Baltimore-ba. Igaz, hogy a Yankees az egész alapszakasz során dominálta az O's-t és itt is mindhárom bmore-i meccset megnyerte, sima 4-1-gyel behúzva a párharcot, de akkor is kétmeccses hátránnyal utazni nem lett volna egyszerű).

Akkoriban, 12 évesen még a CNN sporthírekből értesültem az egészről és a szabályok felületes ismerete miatt nem tudtam, hogy miért olyan nagy dolog ez az egész, csak azt tudtam, hogy nyert a Yankees és ez jó. Felnőtt fejjel persze más perspektívába helyeződik a helyzet, teljes mértékben megértem, hogy az Orioles rajongók számára a mai napig fájó pont ez a mozzanat (szia Robi! :) ) - főleg, hogy ezután egy nagyon hosszú szopóroller következett az O's-nak.

Ugyanakkor örülök, hogy nem ellenünk történt meg az eset és annak is, hogy a párharc első meccsén esett meg, nem pedig mondjuk egy mindent eldöntőn (helló Steve Bartman!). Ráadásul Jeffrey Maier nevét az is megismerte, aki nem akarta. A meccs után hihetetlen népszerűség övezte a kis srácot, televíziós műsorokban szerepelt, New Yorkban és környékén már-már celeb státuszba jutott, a rájátszás hátralévő hazai meccseit első osztályú helyről nézhette a Yankee Stadium-ban, a rajongók között pedig helyi hős lett.

Tarasco reakciója pedig mindent megér, ahogy durcás kisgyerekhez hasonlóan mutogat felfelé. 

A Yanks miután kiütötte az O's-t, a World Series-ben egy nagyon emlékezetes döntőn 4-2-re verte összesítésben az Atlanta Braves csapatát és 18 év után visszakerült az MLB trónjára. Mondhatni visszafoglaltuk a minket megillető helyet. És egyben ez indította el a bajnoki címek sorozatát, ami miatt a Yankees visszaszerezte a régi szép idők dicsőségét.

Köszönjük Jeffrey Maier, nélküled lehet, hogy nem sikerült volna.

___

Következik: ugyanebből az évből egy drámai, kulcsfontosságú hazafutás a World Series-ben.