2017. február 27., hétfő

51 érdekesség Bernie Williamsről

1995 óta követem a Yankeest, az egyik első játékos, akire felfigyeltem Bernie Williams volt. Ruth, Mattingly, majd Jeter és Andy Fox mellett Bernie volt az, akinek a játéka valamiért megfogott, egy-két éven belül pedig ő lett az abszolút kedvencem.

Ez a poszt most róla szól, néhány érdekes adattal és ténnyel teljesen random módon.



1. Karrierje első találatát 1991. július 7.-én szerezte a Baltimore O's akkori záródobójáról, Gregg Olsonról.

2. Egy héttel később a California Angels ellen ütötte első hazafutását - Chuck Finleyről.

3. 1998-ban Bernie lett az Amerikai Liga legjobb átlaggal ütő játékosa .339-es ütőátlaggal.

4. 2015. május 24.-én a Yankees visszavonultatta Bernie #51-es mezszámát. Ez a legmagasabb szám, amit a csapat visszvonultatott.

5. Williams és Jorge Posada csapattársként, ugyanazon meccsen ütöttek 1-1 hazafutást bal- és jobb oldalról is ütve 2000. április 23.-án. Az MLB történetében ez volt az első ilyen alkalom.

6. Bernie a Yankees történetének harmadik legtöbb dupláját ütötte: szám szerint 449-et.

7. Ő szerezte a liga történetének legtöbb RBI-ját a rájátszás során, 80-at.

8. 1998 kiemelkedő év volt a Yankees és Williams számára is. A csapat 114 győzelemmel zárta az alapszakaszt, majd megnyerte a bajnokságot is, Bernie pedig a legjobb ütőátlaggal végzett az egész ligában (lásd: 3-as pont), megnyerte posztján a Gold Glove díjat, valamint bajnok is lett. Ő az első játékos a ligában, akinek ez a három dolog egyszerre sikerült.

9. 2009-ben jelölték a Latin Grammy díjra.

10. Már több mint két éve letette az ütőt, mikor is hazája, Puerto Rico válogatottja hívására elvállalta a válogatottságot a World Baseball Classic-on 2009-ben.

11. Az utolsó meccsét a nagyok között 2006. október 1-jén játszotta, hivatalos visszavonulására azonban csak 2015. április 22.-én került sor. A kettő közt 3125 nap telt el.

12. 7869 ütéshez állása a negyedik legtöbb a Yankees történetében.

13. John Sterling, a Yankees rádiós kommentátora híres arról, hogy (szinte) minden játékosnak kitalál valamilyen jellegzetes "home run call"-t. Amikor Williams vágta ki a labdát, Sterling mindig a "Bern, baby, Bern!" felkiáltással ünnepelt.

14. A Bernie természetesen becenév. Eredeti keresztneve Bernabe.

15. A Yanks történetében ő ütötte a legtöbb hazafutást a rájátszásban, 22-t.



16. Karrierje során 1257 RBI-t szerzett, ez a Yankees örökrangsorában a 7. helyre jó.

17. Szerepelt a Seinfeld című sorozat egyik 1996-os részében, Derek Jeterrel az oldalán.

18. A Yankees épp a tizenhetedik születésnapján igazolta le őt, 1985. szeptember 13.-án.

19. Atlétikában volt eleinte sikeres: 1984-ben négy aranyérmet is bezsebelt a Közép-Amerikai és Karibi Atlétikai Bajnokságon.

20. 2336 találata az ötödik legtöbb, amit Jenki játékos valaha is elért.

21. A Yankeesben mindössze tizenhárman hordták az 51-es mezszámot, Bernie viselte a legtovább és mivel visszavonultatta a csapat, ezért utoljára is.

22. Bernie előtt Chuck Cary-é volt ez a mezszám.

23. Derek Jeter utolsó meccsén a bostoni Fenway Parkban Bernie játszotta a "Take me out to the ballgame" című dalt 2014. szeptember 28.-án.

24. Mindössze nyolc Williams vezetéknevű játékos öltötte magára a hajszálcsíkos mezt, a másik hét összesen 22 szezonban vett részt Jenkiként, Bernie egyedül 16-ban.

25. Séták számában is az ötödik helyen áll a Yankees ranglétráján (1069-cel).

26. Ő tartja az egy szezonon belüli legtöbb találat csapatrekordját a mindkét oldalról ütni tudó játékosok között, 204-gyel.

27. Carlos Beltrán gyerekkori kedvenc játékosa Bernie Williams volt.

28. 16 szezonjából 9-szer ért el legalább 150 találatot.

29. 1995-2002 között nyolc szezonon keresztül zsinórban .300 fölött volt az ütőátlaga.

30. Szinte ugyanezen időintervallumban (1996-2002) hét év alatt ötször ért el legalább 100 RBI-t.

31. Nem ő volt az MLB történetének egyetlen Bernie Williams-e. A '70-es években a SF Giants és SD Padres csapatában játszott Bernard "Bernie" Williams, majd utána Japánba igazolt és a Hankyu Bravesben fejezte be karrierjét.

32. A mi Bernie-nk lejátszott meccsek számában 6. a Yankees ranglistáján 2076-tal.

33. Háromszor volt a csapat legpontosabb ütője: 1997, 1998 és 2002-ben.

34. Karrierje első meccsén 2 RBI-t is szerzett.

35. Az utolsón pedig csereütőként állt be, itt egy duplát ütött és 1/1-gyel zárt.



36. Egész karrierje során az 51-es számot viselte, semmi mást.

37. 11 grand slam-mel az ötödik helyen áll a csapatrangsorban.

38. Családja egy évig a Bronxban élt, mielőtt Puerto Ricoba költözött volna.

39. 1995-ben 173 találattal vezette a csapatot.

40. Baseballkarrierje után gitározással folytatta, első albumát a legendás Paul McCartney lemezcége adta ki.

41. Összesen 287 hazafutást ütött, ez a hetedik legtöbb a Yankees történetében.

42. Az 1996-os American League Championship Series legértékesebb játékosává választották.

43. Egyetlen csapata a New York Yankees volt.

44. 2002-ben posztja legjobb ütőjének választották és megkapta a Silver Slugger díjat.

45. Újabb top 10-es helyezés a csapatrangsorban: 1366 pontszerzésével hatodik helyen áll.

46. Az American League legtöbbet szándékosan sétáltatott játékosa lett 1999-ben, 17 intentional walk-kal.

47. 2000-ben egyetlen védelmi hibája sem volt, 100%-os védelmi rátával vezette a ligát.

48. Paul O'Neill-al együtt mindketten grand slam-et vágtak 1999. szeptember 14.-én, ez volt a csapat történetében a negyedik ilyen alkalom, hogy két játékos is grand salamit üt egy meccsen.

49. 1995-ben 428 kiejtést csinált meg az outfield-en, amivel ligaelső volt.

50. Karrierje során 18-szor ütött több hazafutást egy meccsen.

51. 1994-1996 között végig ő szerezte a legtöbb pontot a csapatban.



2017. január 27., péntek

Nagy pillanatok - 3. rész - Joe Girardi triplája a World Series-ben

Nem, nem elírás. A jelenlegi edzőnk, Joe Girardi anno többek közt a Yankees elkapója volt, részben ő mentorálta Jorge Posadát. Már csak ezért is hálásak lehetünk neki, de a nem túl jó ütőnek és lassú futónak számító Girardi mással is észrevetette magát azért a nálunk töltött évek alatt. 


Az előzőleg taglalt 1996-os World Series számomra különleges jelentőséggel bír. Ez volt az első döntő, amit már követni tudtam, hála a kábeltévé áldásos közreműködésének. Habár már a '90-es évek első felében elkezdődött az építkezés, az utolsó nagy Jenki Dinasztia első komoly fegyverténye volt ez a döntő, "ezer" év után először sikerült bajnokságot nyerni, ráadásul már-már vesztett helyzetből fordítva meg a párharcot. Új hősök születtek, a sokat bizonyított veteránok mellett ifjú harcosok tették le névjegyüket, de az egyik legfontosabb nagy pillanat igazán váratlan helyről érkezett: Joe Girardi ütőjéről.

1996. október 26. WORLD SERIES 6. meccs - Yankee Stadium, the Bronx, New York
New York Yankees vs. Atlanta Braves

A Jorge Posada előtti években a Yankees első számú elkapója Joe volt. Épp a '96-os szezon előtt igazoltuk őt a szabadügynök piacról, mert Mike Stanley lelépett, Jim Leyritz pedig nem volt stabil kezdő szinten. Girardi karrierjét ezidáig a National League-ben töltötte (Cubs és Rockies) és egy kemény, a dobókkal jól összedolgozni tudó, tehetséges védőjátékosként volt elkönyvelve. Addigi számaihoz képest erős évet hozott össze ütésben nálunk, de a nagy döntőben nem találta önmagát - a hatodik meccsig.

A széria sztárja - érthető módon - Leyritz volt addigra, aki a negyedik meccs hősies egyenlítő hazafutása után rögtön Andy Pettitte elképesztő nullázós teljesítményét keccsölte. Girardi viszont a döntőben még találat nélkül, 0/8-cal vágott neki a mérkőzésnek.

A Nemzeti Liga akkori legjobb dobója, Greg Maddux kezdett a Bravesben, a Yankeest pedig Jimmy Key képviselte. Az első kettő játszma eseménytelenül zajlott, a harmadikat azonban Paul O'Neill nyitotta egy duplával. Mariano Duncan kiesett, de O'Neill átért ebből a hármas bázisra, a lehetőség adott volt Girardinak.

Maddux és Joe még csapattársak voltak a Cubsban, tehát jól ismerhették egymást. Lévén az elkapónk nem jelentett nagy power-veszélyt, a középkülsős védő, Marquis Grissom a szokásos pozíciójánál jóval beljebb húzódott. Az első dobás magasan középre érkezett, Joe pedig nem teketóriázott: HATALMAS TRIPLÁT VÁGOTT GRISSOM MÖGÉ A FALHOZ!



Paulie simán bekocogott, Joe G pedig meg sem állt a hármasig. RBI tripla, Girarditól Madduxről?! Álom lehet, nem valóság. Ez a tripla annyira feltüzelte a Yankees támadósorát - és valószínűleg annyira megdöbbentette az atlantai dobót -, hogy Jeter rögtön utána behozta Girardit egy találttal, ellopta a kettest, Bernie Williams ütéséből pedig be is ért. Szinte a semmiből építettünk fel 3-0-ás előnyt.

A Braves aztán visszakapaszkodott, a meccs végére feljöttek egy pontra, de a döntő legértékesebb játékosának választott John Wetteland megállította a rohamot. YANKEES GYŐZELEM! BAJNOKCSAPAT!



Bár nem Girardi volt a legfényesebb csillag az 1996-os bajnokcsapatban, de október 26.-án minden Yankees rajongó a szívébe zárta őt. Joe ezzel a triplájával a rájátszás nem várt hőseinek egyike lett.
___

A következő nagy pillanat megmutatja, hogy aki tökéletes, az másnaposan is tökéletes.

2017. január 26., csütörtök

A 2013-as szezon varázslatos humora


Azt mondják az idő mindent megszépít.

Akár így van, akár nem, aki emlékszik még röpke négy évvel ezelőtt a Yankees csapatára és szezonjára az tudja, hogy mekkorákat szörnyülködtünk akkoriban azon a szezonon. Meg persze kacagtunk is sokat, utólag pedig tényleg csak a kacagás maradt. Az idő mindent megszépít.

A mai napig vakarom a fejem, hogy az a szedett-vedett társaság hogyan volt képes 85 győzelmet összekalimpálni - ez eggyel több, mint az tavalyi W-szám, az akkori és a mostani csapat élvezhetőségi faktora mégis összehasonlíthatatlan.

Néhány jellegzetes meccsre és mozzanatra azonban mindenképp érdemes visszaemlékezni a 2013-as szezonból. Maradjon meg itt az örökkévalóságnak, akár szórakoztató anekdotaként, akár rossz példaként, melyet nem szabad követni az elkövetkezendő Jenki-generációknak.


Opening Day - A szezon első meccse

Stílszerűen április elsején kezdtük meg a szezont, épp a Red Sox ellen. Lévén már a tavaszi edzőtáborban megtizedelték a csapatot az sérülések, ezért egészen fantasztikus kezdőcsapattal álltunk ki. Brett Gardner ütött elsőnek, amivel még nem is volt gond, utána azonban - az akkor még messze nem all-star szinten játszó - Eduardo Nunez következett. Kevin Youkilis, Vernon Wells és Ben Francisco voltak a lineup szíve, Jayson Nix pedig a kezdő hármas védőnk. Nem meglepő módon az eredmény 8-2 lett, nem nekünk.


"A" triplajáték

Április 12.-én az Orioles ellen a Yankees bemutatta minden idők egyik legőrültebb triplajátékát.



http://m.mlb.com/video/topic/11493214/v26230559/must-c-classic-yankees-turn-triple-play/

A labda útja Machado ütőjéről a következő volt: Canó -> Nix -> Youkilis -> Nix -> Youkilis -> Overbay -> Canó. Ilyen egyszerű, na! Kedvenc rádiós kommentátorunknak, John Sterlingnek fogalma nem volt róla, hogy mi történik. (Ő az mlb.com-os videó linken hallható, a youtube-oson csak a YES/My9 kommentálás hallható.)


Első helyen a Yankees!

Igen, amennyire esélytelennek tűnt a Yankees a szezon előtt, annyira meglepett mindenkit azzal, hogy május elején a Royals elleni győzelemmel megkaparintotta az első helyet a csoportjában. Travis Hafner, Overbay és Wells is nagyon erősen kezdték a szezont, ugyanakkor Youkilis ekkor már sérült listán volt és Chris Nelson (!) volt a kezdő hármasunk.


Amikor Lyle Overbay volt a jobbkülsősünk

Merthogy ilyen is volt ám! Mark Teixeira visszatérésével Overbay elvileg kiszorult volna a kezdőből. Nem 2013-ban! Június 3.-án Overbay volt a Yankees kezdő jobb külső védője - életében nem játszott 1B-n kívül mást a nagyok között, de egyszer mindent el kell kezdeni. Négy meccset játszott jobb oldalt, mielőtt Tex újból lesérült volna. Ovie így visszatérhetett a jól megszokott egyes bázis mellé.




A Murderer's Row 2013-as változata

A Függetlenség Napja minden idők talán legnagyobb Yankee-csapatfelállását hozta el. Következzenek a hősök nevei, ahogyan a lineup card-on szerepelt:

Ichiro Suzuki CF (Ő persze egy legenda, de ekkor már túl volt a karrierje csúcsán... bőven.)
Zoilo Almonte LR
Robinson Canó 2B (Ő az egyetlen, aki kilóg a sorból, nyilván ütés nélkül zárta a meccset.)
Travis Hafner DH
Vernon Wells RF
Lyle Overbay 1B
Luis Cruz SS (Hola Cochitooo!)
Alberto Gonzales 3B (Tegye fel a kezét, aki emlékszik még rá!)
Austin Romine C

A végeredmény? Yankees 9-5 Twins. Valahol lent az Ördög felkacagott.


Július 8 - TRAVIS ISHIKAWA

Travis Ishikawa (nem létező) tündöklése és (azonnali) bukása egy nap alatt végbement. A Yankees eddigre már negyedik helyre csúszott az AL Keleti csoportjában, de ez csalóka, lévén mindössze 5 meccs volt a hátrányunk az első helyezett mögött. Valamiért a csapatvezetés úgy érezte, hogy a waivers-listáról mindenképp be kell húznunk Travis Ishikawát. Hetedikén felkaptuk, ő pedig másnap már egyes védőként kezdett is. Mindössze kettő ütéshez állás jutott neki, két strike out után beállt helyette Overbay, aki ütött egy home runt. Ishikawát nem elég, hogy a hazai nézők kifütyülték, meccs után a csapat azonnal kitette a szűrét. Travis Ishikawa - sosem feledünk!



Alex Rodriguez visszatérése

A-Rod ekkor még javában benne volt a szteroidbotrányban. Egy ideje már játszott, viszont folyamatosan mentek a tárgyalások és a pletykák, ami nem tett jót sem neki, sem a csapat hangulatának. Egy szép augusztusi napon azonban gúnyos mosolyt csalt az arcunkra Alex.



Miután Ryan Dumpster-nek aljas módon többszöri próbálkozás után sikerült megdobni Rodriguezt, a bíró nem vágta ki őt a meccsről, hanem dobhatott tovább. Alex azonban gyönyörűen állt bosszút. A következő ütéshez állásból vágott egy hazafutást Dempster-ről, majd a végletekig hergelte a bostoni közönséget azzal, hogy a helyi hős, az idén visszavonuló Yankee-killer David Ortiz home run ünneplését imitálva lépett a home plate-re.

A-Rod végül 3 találattal zárta a meccset és szerzett 2 RBI-t is, a Yankees pedig heroikus győzelmet aratott a rivális otthonában 9-6-ra.


Amikor Vernon Wells ellopta a home-ot

A White Sox ellen szeptember harmadikán Vernon Wells egy dupla lopás keretében ellopta a home plate-et. Egy találat és egy védelmi hiba során kettesre keveredett Wells, majd Nunez is egy hibából (nyilván) került bázisra - Wells pedig hármasra. A többi pedig történelem.



A valaha volt legnagyobb baseballmeccs

A dátum szeptember 29. A szezon utolsó meccse. A két csapat a Yankees és az Astros. Előbbi nem jutott be a rájátszásba, utóbbi pedig 110 vereséggel állt. Mindketten úgy játszottak, mintha nem lenne holnap, mintha csak a World Series hetedik meccse lenne ez, harcoltak a végsőkig ... és tovább is.

Egy tökéletesen jelentéktelen mérkőzésen, szinte pontok nélkül, dögunalomba fulladva "küzdött" egymással a két csapat, a Houston vezetést szerzett még az elsőben, amire csak a nyolcadikban jött a Jenki válasz. És aztán a csend. Tizennégy (14!!!) inning-ig kellett várni, hogy történjen valami. Emlékszem, olyan érzés volt, mintha az örök szenvedés tüzébe kerültem volna és ennek a nyamvadt meccsnek soha sem lenne vége.

De lássuk néhány pontban, hogy mi is történt!

- A Yankees kezdődobója David Huff volt, leadoff ütője pedig Eduardo Nunez. Csak a szokásos 2013-as dolgok.

- Vernon Wells a szezont nagyon erősen kezdte, május 16 után viszont .199/.243/.253-as ütési statsort hozott. A szeptember különösen mostohán bánt vele, ekkor .160/.222/.180-nal tett hozzá a csapathoz. Köszi Vernon! A meccs tökéletes befejezése volt Wells szezonjának, laza 0/6-os mutatóval zárt.

 

- A másik ilyen Travis Hafner volt. Ő az első hónapban hasított, hogy aztán totálisan leeresszen. Májustól a szezon végéig .163/.251/.281-es számokat mutatott fel ütésben. Wowie! Ezen kívül is kalandos volt Hafner szezonja: előbb meghúzódott a válla, majd ő is feliratkozhatott a leghülyébb baseball sérülések listára. Történt ugyanis, hogy meccs közben Travis elvonult az "Alázó" (The Humbler) nevű dobógéphez párat suhintani, ami olyan jól sikerült, hogy egy saját lábára ütött labdától megsérült és azonnal le kellett cserélni. Július 26-tól nem is játszott, csak erre az utolsó csodameccsre aktiváltuk őt a sérült listáról. Megérte: 0/4-gyel, egy strike outtal zárt, valamint kétszer megdobták. Ez volt karrierje utolsó meccse.

- A "Hé, te is voltál Jenki?" díj egyik várományosa, Mark Reynolds törte meg végül a csendet a 14. inningben egy leadoff home runnal. Reynolds miután körbefutott a bázisokon, el is hagyta a stadiont, lévén rohannia kellett a reptérre, hogy elcsípje a gépét. Az érzés, amit keresünk: hála! Köszönjük Mark! A következő szezont már a Brewersben játszotta.

- A mérkőzés 3 óra 52 perces volt, de ennél sokkal, sokkal többnek tűnt. Tényleg mintha soha nem akart volna véget érni. Ennél szenvedősebb Yanks győzelmet még szerintem sosem láttam. A végeredmény 5-1 lett, azaz Reynolds homerje után még 3 pontot berámoltunk az utolsó játékrészben.


Az Astros ezzel zsinórban tizenötödik vereségét könyvelhette el, amire az 1899-es szezon óta nem volt példa (akkor a Cleveland Spiders ajándékozta meg a rajongóit egy ilyen sorozattal).

Mindkét csapat szezonjának méltó zárása volt ez a meccs.
---

Ez tehát a dicsőséges 2013-as szezon krónikája. Így visszagondolva, könnyen lehet, hogy a Yankees illusztris történetének legviccesebb szezonja volt. Bár akkor csak sírtunk rajta, maximum kínunkban nevettünk. A cikkben pedig még ki sem tértem az olyan nevekre, mint Brent Lillibridge, Brennan Boesch vagy Cesar Cabral.

Hiába volt az utolsó hétig versenyben a csapat a rájátszásért, egyszerűen fájt nézni a meccseiket. 2016-ban legalább a fiatalok vittek valami kis színt a szezonunk második felébe és hiába végeztünk kevesebb győzelemmel, mint a legendás 2013-as Yankees, ég és föld volt a két csapat.



2016. december 5., hétfő

A 2016-os szezon Yankee-díjai

A tavalyihoz hasonlóan idén is úgy döntöttünk a New York Yankees Hungary szerkesztőségében, hogy kiosztjuk kedvenc csapatunk játékosai között az elismerésünket jelentő virtuális díjakat. A kategóriák megegyeznek a tavalyiakkal, azaz:

MVP - a csapat legértékesebb, legjobb játékosa
Cy Young Award - a legjobb dobó (kezdő, vagy csere egyaránt lehetett)
Legjobb Relief Pitcher - a legjobb cseredobó
Rookie of the Year - az év újonca
Citromdíj - az elnevezés magáért beszél
Az év Pozitív Meglepetése
Az év Negatív Meglepetése
Comeback Player - az év visszatérő játékosa

És akkor lássuk, hogy ki kit látott érdemesnek!

Adam:


MVP: Starlin Castro

Igazából nem tudtam kit írjak ide mivel senki nem érte el a klasszis szintet, viszont Castro szépen csendben tette a dolgát és több statisztikában is vezette a csapatot. Ráadásul rengeteget fejlődött a tavalyi Cubs-os szezonjához képest! Valahogy így kell kezdeni egy Yankee karriert! Még sok ilyen évet!

Cy Young Award: Masahiro Tanaka

Nem kérdés...Tank volt az egyetlen aki nem mondott csődöt az évben, így még ha nem is volt liga szinten TOP 5, nem nagyon tudnám másnak adni ezt a díjat. Majdnem 200 teljes inninget hozott le 3.07-es ERA-jel.  A 31 meccséből 14 W-t szerzett meg úgyhogy mindannyian büszkék lehetünk rá!
  
Reliever of the Year: Andrew Miller

Itt sem volt kérdés. Miller liga szinten is az egyik legjobb váltó dobó! Chap és Dellin is jól teljesítettek de mindkettőnek megvoltak a maga rossz meccsei. Miller viszont eszelősen jól dobott! 45 inning, 77 K, 1.39 ERA. Brutál.
  
Rookie of the Year: Gary Sanchez

Ez volt a legkönnyebb döntés. Sanchez 2 hónap alatt szétzúzta a ligát! Az ő vezetésével az utolsó percig versenyben voltunk a Wild Card helyekért! Végre találtunk egy klasszis játékost az egyik legfontosabb posztra. Remélem folytatja a Beast Mode-ot és az elkövetkezendő 15 évben sok jó pillanatot fog nekünk okozni!
  
Citromdíj: Jacoby Ellsbury

Na igen...elérkeztünk a legnehezebb részhez! A Citrom díjat érdemlő játékosok listája olyan hosszú, hogy felesleges is belekezdenem! Tavaly Capuano kapta ezt a díjat pedig Ellsbury már akkor is megérdemelte volna! Idén volt nála (relatíve) rosszabb játékos is de annyira elborzaszt, hogy 22.5 millió dollárt fizetünk egy olyan játékosnak akit a Triple A-ben is kiröhögnének egy ilyen év után, hogy muszáj neki kapnia ezt az "elismerést".

Az év pozitív meglepetése: Carlos Beltrán

Beltrán (az előző évéhez képest) nagyot ment idén! Carlito volt az egyetlen játékosunk .300 felett! Az MVP díjat is ő kapta volna ha nem trédeljük el szezon közben. 39 éves létére szép számokat hozott ütésben. Azért valamilyen szinten örülök neki, hogy megszabadultunk tőle vagyis pontosabban a fizetésétől.
  
Az év negatív meglepetése: Alex Rodriguez/Mark Teixeira

Muszáj megosztanom ezt a díjat a 2 öreg között.
Egyik szemem sír, a másik nevet. Reméltem, hogy ARod a tavalyi szezont folytatni tudja és a vezetésével bejutunk a World Series-be...hát ennél nagyobbat nem is tudtam volna tévedni. Szerencsétlenségünkre nagyon-nagyon rosszul ment neki a játék, ezt mi sem tanúsítja jobban, mint hogy év végén bejelentette a visszavonulását. Ő is belátta, hogy ez már nem megy. Persze ebben az esetben is örülök, hogy megszabadultunk a fizetésétől.

Tex-hez a fenti szöveget egy az egyben be is másolhatnám. Többet vártam, sokkal többet. Rossz volt látni, hogy pont az a kettő játékos f*ssa el magát akiktől a legjobb szezont vártam volna. Szomorú.
Örüljünk, hogy Tex fizetése is lekerül a polcról!
  
Comeback Player of the Year: CC Sabathia
A Nagyember a tavalyi szezonjához képest baromi jól muzsikált! Jó persze voltak rossz napjai de kinek nincsenek? Egy ilyen komoly probléma és egy rehab után visszatért és majdnem 180 inninget végigdobott 3.91-es ERA-jel! Bravó! Ha ezt hozza jövőre is akkor én boldog leszek!


***

B:

MVP: Masahiro Tanaka 

Nélküle sehol nem lettünk volna, egész évben kiemelkedően teljesített. Gary Sanchez is megkaphatná a díjat, de Tank az elejétől a Bronxban volt. Viszont gyönyörű kritika a csapatra nézve, hogy kettőjükön kívül senki mást nem tudnék jelölni az MVP címre.

Cy Young Award: Masahiro Tanaka

Nem is lehet kérdés, a hátán cipelte a csapat dobó részlegét. A könyöksérülésnek semmi nyoma, legalábbis biztosan nem hátráltatja a játékban, nagyon sokszor domináns és a legritkább esetben hullik szét a játéka - nem is emlékszem olyan startjára, aminél húztuk volna a szánkat -. Nagy igazolás volt, de sajnos a következő év végén kiléphet a szerződéséből. Úgy gondolom, mindenáron meg kellene tartanunk. Ligaszinten mintha kicsit alulértékelt lenne, és lehet nem olyan látványosan adja elő, mint Chris Sale, Clayton Kershaw, vagy szegény José Fernández, de a japán egy trú ász, egy csendes gyilkos. Itt a helye még sok éven keresztül. (Ha nem adja meg magát 2017-ben az a könyök.)

Reliever of the Year: Andrew Miller 

Tudom, hogy elcseréltük szezon közben és Betances is megérdemelné a díjat, de nálam Miller a király. Már nálunk sem találtak fogást rajta az ellenfél ütői, és Chapman eltiltása alatt biztos kézben tartotta a closer posztot, majd a kubai visszatértével szó nélkül tette a dolgát a nyolcadikban is. A No-Run DMC-re azt hiszem, sokáig jó szívvel fogunk visszaemlékezni. Az elcserélésének hírét is igazi profiként fogadta, Clevelandben meg még tovább tudta javítani teljesítményét. Ráadásul az érte kapott játékosokról is jók a híresztelések, így Miller több fronton is jót tett a csapattal. Bocs Dellin! De nem kellett volna az az utolsó hónap.

Rookie of the Year: Gary Sanchez 

Kell ezt magyarázni? Szétgyilkolta a ligát két hónap alatt. Mondták, hogy jó lesz a srác, de erre még Sanchez mama és papa sem számított. Akkor érkezett, mikor már lemondtunk a szezonról, aztán a vezetésével egészen az utolsó napokig versenyben voltunk a wild cardért. Nehéz lesz felülmúlni ezt a szezonját, de alig várom, hogy a következő 15 évben Gary-t nézhessem a home plate mögött. Ja igen! És mit csinált már védekezésben is? Brutális karja van, nem lehet ellene bázist lopni. Ohh boy, már előre dörzsölöm a tenyerem, ha a következő szezonra gondolok. 20 home run 53 meccs alatt....teljesen beteg.

(Az meg az év döntése volt tőlem, hogy nem mentem el bulizni Austin és Judge bemutatkozó meccsének napján. Instant Classic.)

Citromdíj: Alex Rodriguez 

Nem nagyon kell ezt sem ragozni. Fájóan gyenge szezonja volt, a tavalyi után nagyon nem ezt vártam. Gondoltam, hogy azt nem ismétli meg, de hogy egyszercsak minden tudását elvessze....Az űrlények lophatták el a tehetségét, vagy nem tudom. Stílusosan a búcsúmeccsén eső szakította félbe az ünnepséget, nem A-Rodhoz méltó volt a vége (illetve de, ha rosszmájú akarnék lenni). Azért jó volt látni, ahogy még utoljára kifutott a hármasra védekezni, vagy mikor San Diegóban majdnem be kellett állnia a szoros meccsen és tiszta izgalomban volt, de én nem így képzeltem el a karrierje végét. De ez van, marad számára a Citrom díj, amelyet többen is megérdemeltek volna (Tex, Ellsbury, Pineda), de A-Rod volt a leggyatrább közülük.

Az év pozitív meglepetése: Didi Gregorius

Azt nem mondom, hogy tavaly jó volt a teljesítménye, de nem volt szörnyű sem, alakulgatott. Idénre viszont nagyot fejlődött, a 20 hazafutás és a .276-os ütőátlag megsüvegelendő, csak valahogy ezen kívül is bázisra kellene kerülnie (.304 OBP). Utóbbitól függetlenül, rajta kívül nem nagyon tudnék olyan játékost mondani a mögöttünk hagyott szezonból, aki pozitív meglepetéssel rukkolt elő, Sir Didi viszont védekezésben is jó volt és legalább kettő walk-off homérjára is emlékszem. Ha nem neki kell 4.-nek ütni, akkor még hasznosabb lesz az az ütő.  Még csak 26 éves, ezért az sem kizárt, hogy tovább fejlődik. Kezd a nagy kedvencek közé kerülni.

Az év negatív meglepetése: Luis Severino

Bíztam benne, hogy idén biztos helyet (sőőőt...) harcol ki a rotációban, erre totál homály volt, csak az év végi bullpen szereplése mentette meg a szezonját. Nagy királynak volt beharangozva, tavaly kiválóan mutatkozott be, ezért az elvárásaim is nagyok voltak vele szemben. Bár fiatal dobóknál megesik az ilyesmi, én mégis negatív meglepetésként éltem meg a produkcióját. Meglátjuk jövőre mit nyújt, de most már nem lesznek irreális elvárásaim vele szemben. Teixeira megint sokat volt sérült, és inkább a citrom kategóriába tenném, Ellsbury esetén meg már nem is megy meglepetésszámba, hogy kevés, amit előad. Így esett Severinora a választásom.

Comeback Player of the Year: CC Sabathia 

Ez a választás sem szorul magyarázatra. CC barátunk három éve szenved, nagyon úgy nézett ki tavaly, hogy ezt a karriert már nem lehet visszafordítani a szakadék széléről, de a nagy ember idén előkapott valami újat és teljesen használható startokat produkált. Volt olykor-olykor kisebb megingás, csúnyábbra sikerült mérkőzés (vagyis inkább csúnyábbra sikerült nyári hónapok), de senki nem vár már el ász teljesítményt tőle, annyi a dolga, hogy 5 naponta kimenjen a dombra és tartsa meccsben a csapatot. A szezont 179.2 ledobott inninggel és 3.91-es ERA-val zárta, én ezt a következő szezonra is aláírnám. Mivel az lesz az utolsó szezonja jenki mezben, kettőzött erővel fogok szurkolni neki. 

***

DS!:

MVP: Didi Gregorius

Az idei szezonban nagyot ment a Lovag, minden fontosabb statisztikában ott volt a Yankees legjobbjai között, ráadásul a védekezése sem hagyott sok kivetnivalót maga után. Ütőátlagai .276/.304/.447 voltak, ráadásul vágott 20 hazafutást és 32 duplát. Nem sokan számítottunk tőle ilyen jó ütőteljesítményre.

Gondolkodtam még Gary Sanchezen, de végül arra jutottam, hogy bármilyen történelmire sikerült is az ő szezonja, nem láttunk belőle eleget ahhoz, hogy egész szezonra MVP-nek válasszam. Majd jövőre!

Cy Young Award: Masahiro Tanaka

Más nem kaphatta ezt a díjat. Harmadik szezonja volt nálunk és igazi ászként dobott végig. 14 győzelemmel zárta a szezont és 3.07-es ERA-val - ez nem mellesleg a 3. legjobb volt az egész AL-ben.

Még durvább, hogy összesen 31 startjából 23-szor győztesen jött le a pályáról a csapat. Augusztusban ráadásul valami elképesztően dobott: 7-0, 2.28 ERA és az ellenfelek csak .223-as átlaggal tudták őt ütni. Respekt!

Reliever of the Year: Andrew Miller

King Ghidorah (Betances - Miller - Chapman) középső feje volt a leghatékonyabb és mivel a nagy hármasunkon kívül más nem jöhetett szóba, ezért egyértelmű volt, hogy ő lesz a díjazottam.

Neki volt a legtöbb győzelme - sokszor kellett a kezdőinket kihúzni a csávából -, a legalacsonyabb ERA-ja, WHIP-je és BB/9-e, ami mellé laza 15,3 K/9-et is hozzácsapott. Nem emberi.

Rookie of the Year: Gary Sanchez

Bátran állíthatom, hogy egyikünk sem merte remélni, hogy a fiatal catcher ilyen teljesítménnyel fog előrukkolni idén. Mindössze 52 mérkőzésen lépett pályára, de ő volt a legfőbb oka annak, hogy a Yankees a szezon második felében, a nagy kiárusítás után is versenyben maradt a rájátszásért egészen a szezon utolsó hetéig.

Átlagai (.295/.357/.625) magukért beszélnek, 20 hazafutással és .982-es OPS-szel (bázisra kerülési + súlyozott ütési átlag) pedig bármelyik játékos emelt fővel járhatna, nemhogy egy újonc... nemhogy ilyen kevés idő alatt.

Citromdíj: Mark Teixeira

Köszönjük az eddigi éveket és a bajnoki címet, a szép emlékeket és a konzisztensen jó teljesítményt. Sajnos idén ennél jóval többet vártam Tex-től, aki - hála a sérüléseknek is - élete legrosszabb szezonját hozta. Mindenesetre a Boston elleni walk-off grand slam-jét sosem feledjük el!

Az év pozitív meglepetése: Didi Gregorius

Lásd: MVP

Amihez ha még hozzávesszük, hogy továbbra is Derek Jeter után kell vitézkednie shortstop poszton, csak még szebbé teszi ezt a szezonját.

Az év negatív meglepetése: Alex Rodriguez

Én is azok közé tartozom, akik a tavalyi teljesítmény után elhitték, hogy A-Rod idén is nagy király lesz és dörzsölt veteránként áll a csapat élére. Nem így történt. Az egész liga egyik legrosszabb ütőteljesítményét láttuk tőle, ráadásul a végén csúnyára is sikerült a távozása a csapattól - elég csak a padoztatására gondolni. Szimbolikus volt az is, ahogy a búcsúceremóniáján leszakadt az ég.

Kíváncsian várom viszont a tanácsadói tevékenységének a gyümölcsét, jelenléte még sokat jelenthet a fiatal tehetségeink körül.

Comeback Player of the Year: CC Sabathia

Ki más lehetett volna? CC tavaly botrányosan dobott és az alkoholizmussal küzdött, idén viszont az egyik legmegbízhatóbb kezdőnké avanzsált és nagyon okosan játszott. 30 start alatt majdnem 180 inninget zabált meg és sikerült leszorítania az ERA-ját 4 alá, ami nem kis teljesítmény volt tavaly után. Az utóbbi három szezonban már elszoktunk kicsit attól, hogy mennyire jó is tud lenni a nagy emberünk, de idén villantott még valamit a régi fényéből.

***

Joci:

MVP: Joe Girardi

A vezetőség a trade deadline-nál minden mozdítható értéket elcserélt a csapatból. A sérüléshullám idén sem került el minket. A maradó veteránok többsége szenvedett, a felszabadult hiányposztokat pedig fiatalokkal kellett feltöltenünk. Mind ezek ellenére a csapat szinte az alapszakasz végéig ismét versenyben volt a rájátszásért. Ettől függetlenül ne ájulj el magadtól Joe, a bullpent még mindig nem tudod kezelni.

Cy Young Award: Masahiro Tanaka

Itt nincs kérdés, egyértelműen Tank volt a csapat legjobb dobója idén. Sokáig az AL CY Young díjért is versenyben volt, azonban a szezon végi sérülése megpecsételte a sorsát. Ettől függetlenül végre hosszabb távon is megmutatta azt, amiért a vezetőség leigazolta őt Japánból. Kedves vezetőség, nem lenne jó az az opt-out nekünk a következő szezon végén.

Reliever of the Year: Andrew Miller

Igaz, csak 44 mérkőzésen lépett pályára idén jenkiként, azokon viszont teljes mértékben hengerelt. Bármikor nyúlt is hozzá Joe, Miller minden egyes alkalommal megoldotta a feladatát. Jövőre még az Indianst erősíti, utána viszont nem bánnánk ha visszatérne a Bronxba a jó öreg Andrew G. Vaj.. ja nem Miller!

Rookie of the Year: Gary Sanchez

Ez a választás is elég egyértelmű, számokkal nem is dobálózom mert teljesen felesleges. Ahogy felkerült a Yanks-be egyből berobbant és az idény végéig ki sem hűlt. Ha ő nincs, akkor a csapat biztosan nem lett volna versenyben az alapszakasz végéig a wildcardért. Az csak hab a tortán és az ő nagyságát mutatja, hogy McCanntől át is vette a kezdő elkapó szerepét. Az meg pláne, hogy McCannt aztán nem is olyan régen el is boltoltuk. Egyszerűen öröm volt nézni a játékát.

Citromdíj: Alex Rodriguez

Pedig tavaly elhitette velünk, hogy.. Aztán olyan rosszul játszott idén, hogy a csapat inkább hajlandó volt kifizetni neki a pénzét és elküldte. A sajtótájékoztatóját azonban soha sem fogom elfelejteni.

Az év pozitív meglepetése: CC Sabathia

Mint a Messiás úgy tért vissza CC a tavalyi zűrzavarból. Persze nem All-Star szinten játszott, de a kötelezőt hozta és a csapat második legjobb kezdődobója volt. Elképesztő ahhoz képest, hogy tavaly Torontóban matt részegen verekedett, majd az év végén pedig elvonult rehabra. Remélem jövőre is tud hozni egy átlagos inning zabáló évet, nagy szükség lenne rá, plusz jó lenne, ha nem kéne leküldenünk a bullpenbe 23 millióért.

Az év negatív meglepetése: Michael Pineda

És itt az első dobás, amiből már vezet is az ellenfél. Na ez történt meg általában minden második kezdésén. Rengeteg olyan meccset szenvedtünk vele végig, amit már az első játékrészben eldöntött a jó öreg Pinyő. Rendszeresen olyan helyzetbe hozta a csapatot, ami nem csak vereséget eredményezett instant, de a bullpent is kinyírta másnapra. Mindegy, legalább Jesus Montero sem ér egy fityinget sem. Fair deal.

Comeback Player of the Year: CC Sabathia

A 2012-es All-Star szereplése óta a legjobb szezonját produkálta idén a nagyember. A 9-12es mérlege csalóka lehet, ugyanis az ütőjátékosok az AL. 5. legrosszabb run supportjával áldották meg idén. Kérlek CC ne érjen utol az A-Rod effektus és ne juttasd magad abba a helyzetbe, hogy jövőre a Citromdíjhoz kelljen, hogy írjalak.

***


Íme tehát az idei díjak, szívesen várjuk a véleményeteket akár itt kommentben, akár a facebook oldalunkon. Tavaly is volt itt egy terjedelmes hozzászólás, remélem idén is megvan a véleménye az úriembernek a csapatról, illetve, hogy többen is vérszemet kapnak és megírják, ők hogyan látták az idei szezonunkat! :)


2016. augusztus 14., vasárnap

Austin és Judge debütálása

A két ifjonc ma bemutatkozott a Yankeesben és ó, anyám borogass, micsoda bemutatkozás volt ez?! Hazafutás mindkettőjüktől? Első ütéshez állásból? Rögtön egymás után? Igen, igen és IGEN! Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen szép lesz Tyler Austin és Aaron Judge első meccse. Sok éven át akarom még őket a csapatban látni és így örülni!




Történelem!

2016. április 5., kedd

Kis nyitónapi homerun-történelem

A Yankees csapatneve évtizedről évtizedre egyet jelentett a nagyvágókkal, akármikor látogatott ki a (régi vagy új) Yankee Stadiumba a nagyérdemű, mindig számítani lehetett a tűzijátékra.

A Bronxi Bombázók a nyitónapokon is hűek maradtak a nevükhöz: eddig kereken 100 hazafutást ütöttek a Jenkik, összesen 61 különböző játékosunk küldte ki a nézőtérre a labdát. Legutóbb tavaly Brett Gardner a Toronto ellen.



Nem meglepő módon a legtöbb Opening Day home run Babe Ruth nevéhez fűződik a csapat történetében. Babe összesen 5 homerrel büszkélkedhet karrierje során a nyitómeccseken, ebből kettőt ráadásul egy napon hozott össze: 1932 április 12-én. Külön érdekesség, hogy nem ő volt az egyetlen, aki duplázott ezen a meccsen: Samuel Byrd szintén vágott két hazafutást. Az ellenfél a Philadelphia A's volt. Nem ők voltak azonban az egyedüliek két hazafutásos nyitómeccsel. Russ Derry (1945-ben a Boston ellen), Mickey Mantle (1956-ban a Washington ellen), Roger Maris (1960-ban a Boston ellen) és Joe Pepitone (1963-ban a Kansas City ellen) szintén sikerrel terrorizálta az aktuális ellenfél dobóit.

Össz-hazafutások számában Ruth után következik a rangsorban Yogi Berra, Matle és Jorge Posada 4-4 home runnal. 

És mi szól nagyobbat egy Opening Day home runnál? Nyilvánvalóan egy Opening Day grand slam!

A Yankees történetében négy játékos ütött ilyet eddig. A fent említett Russ Derry egyik homárja telebázisnál jött '45-ben, Bobby Murcer csereütőként beállva ütött egyet 1981-ben a Texas ellen, Alfonso Soriano 2003-as szalámija a Blue Jays otthonában a mai napig emlékezetes, csakúgy mint legutóbb Alex Rodriguez 2006-os Oakland elleni zúzdája.

Most, tíz évvel később reméljük, hogy A-Rod növeli GS-jeinek a számát. Csakúgy, mint a Yankees a kezdőnapi győzelmeinek a számát. Eddig 63-49-1 a csapat mutatója, ebből az otthoni nagyon jó 35-16-1, az idegenbeli nem túl acélos 28-33.

Hajrá Yankees!

Hype!

Szia Opening Day! Örülök, hogy újra találkozunk. Már nagyon vártalak. Ne okozz csalódást, kérlek.