2017. április 2., vasárnap

Szezonbeharangozó, vagy valami olyasmi



Hamarosan kezdődik a 2017-es szezon, a Yankees a Rays otthonában kezdi az évet és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mik legyenek az elvárásaim a csapattal kapcsolatban idén (eltekintve természetesen a kötelező bajnoki címtől, mint minden évben).

Egyrészt annyira könnyű egy ilyen tehetséges és fiatal keretben bízni, főleg egy ilyen erős tavasz után. Másrészt viszont nagyon sok mindennek össze kéne jönnie, hogy komoly eredményt érjen el a csapat. Azért egy rájátszáshelyben bízom mindenképp.

Tényleg nem tudom, mire számítsak, mert tavaly a játékosigazolási határidő előtt elcseréltük a legjobb játékosainkat, aztán a csapat jobban kezdett játszani, mint velük. Túl sok a fiatalokat és a rotációt övező kérdőjel is ahhoz, hogy okoskodjak. Csak remélni merem, hogy a kérdések pozitívan válaszolódnak meg.

A tavasz az egész csapatnak jól sikerült, és persze lehet mondani, hogy ezek csak edzőmeccsek voltak, azért mégis jó látni, hogy van a Yankeesben potenciál. És az egyszeri drukker, mint én hajlamos túlságosan is izgatottá válni és eltúlzott elvárásokat támasztani, főleg az olyan fiatal tehetségekkel kapcsolatban, mint Bird, Sanchez vagy Judge. Ha az ő jó formájukat sikerül átvinni az alapszakaszra is, akkor jó dolgok fognak történni itt.

Meg persze ha a kezdődobóink túlteljesítenek. Tanaka elég, ha hozza amit tud, mert ő idén is nagyon könnyen ott lehet a Cy Young versenyben, utána viszont teljes a homály. Pineda a csapat legnagyobb x-faktora, nem tudni, hogy általánosítani tudja-e a többször látott briliáns formáját, vagy pedig megint szenvedni fog az inningek utolsó kiejtésénél. Sabathia vajon fogja-e bírni az igásló szerepet továbbra is? Severino ott lesz-e fejben? A többiek - Mitchell, Montgomery, Cessa, Green, akárki más - mennyire fognak tudni ismét pozitív meglepetésként szolgálni?

A bullpennel nem hinném, hogy túl nagy problémák lennének.

A veteránok, mint Headley, Ellsbury, Gardner hozzá tudják vajon tenni a magukét? Tőlük is extra teljesítmény kell majd, ha azt akarjuk, hogy legyen keresnivalónk.

Na meg persze az örök rizikó: a sérülések. Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a komolyabb sérülések elkerülték a csapatot az edzőtábor során. Egyedül Didi Gregorius sérült le a WBC alatt, rajta kívül a kezdőinkkel nem volt gond. És az ő baja sem tűnik vészesnek.

Az mindenesetre látszott az edzőmeccsek során - eltekintve a győzelem/vereség mutatótól -, hogy ez a csapat képes a győzelemre és akarja is azt. Ha ez a hozzáállás megmarad a szezonra és a szembejövő buktatókat, akadályokat is sikerrel veszi a csapat, akkor elégedettek leszünk a szezon végén.

Egy és negyed óra múlva kezdődik a baseball szezon az első Yankees meccsel.
HAJRÁ YANKEES!

2017. április 1., szombat

Soon... + Hype!


Hamarosan, gyönyörű... hamarosan. :)
___

Illetve íme az idei hype videó, eléggé hidegrázós. Chazz Palminteri telitalálat volt.


WE WORK! AND WE DIDN'T WORK FOR NOTHING!





2017. március 30., csütörtök

Nagy pillanatok - 4. rész David Wells perfekt meccse

"Félrészegen, bevérzett szemekkel, szörnyű szájszaggal és koponyaszaggató másnapossággal."

Önéletrajzi könyvében saját szavaival szemléltetve ilyen állapotban állt a dobódombon David Wells a '98-as szezonban május közepén. Nem éppen ideális kondíció egy baseballmeccs végigdobásához, gondolhatnánk. Nos, Wells másképp gondolta. A többi pedig, mint mondani szokták: történelem.


David 'Boomer' Wells 12. szezonja volt ez, megjárta már a Torontót, a Detroitot, a Cincinnatit és a Baltimore-t, mielőtt a Bronxba érkezett 1997-ben. Az 1998-as szezon kedves emlék minden Yankees drukker számára, nem csak rekordmennyiségű 114 győzelmet szereztünk az alapszakaszban, megtoldottuk még ezt 11-gyel a rájátszásban és egy bajnoki címmel.

Wells elég rázósan kezdte az évet, hiába állt 4 győzelemmel és 1 vereséggel, az ERA-ja 5.23 volt és legtöbbször a senkinek sem kegyelmező támadósor húzta ki őt a csávából. Jelenleg tárgyalt mérkőzésünk előtt két starttal Joe Torre edző három inning után leparancsolta Wellst a dombról, mert elhízva, magát totálisan eleresztve és formán kívül jelent meg. Ezután megemberelte magát - amihez szükség volt egy elbeszélgetésre Torreval és a dobóedző Mel Stottlemyre-rel -, és a Kansas City ellen 8 teljes játszmát dobott végig, 2 pontot és 5 találatot engedve mindössze, 9 strike outtal fűszerezve.

Az eddig sem volt titok, hogy Wells szeret kimaradozni éjszaka, a következő kezdése előtti este részt vett egy Satudray Night Live stáb partyn, aminek köszönhetően másnap egy óra alvással, még félig részegen, félig másnaposan érkezett meg a Yankee Stadionba. Még pikánsabbá tette a sztorit, hogy a stadion tele volt gyerekekkel a Beanie Baby promóciós nap miatt.


             1998. május 17. Alapszakasz - Yankee Stadium, the Bronx, New York
New York Yankees vs. Minnesota Twins


A Twins nem túl acélos lineup-pal állt ki a meccsre, pihentették a csapat legjobb ütőjét, Todd Walkert, a fiatal David Ortiz (igen, AZ a David Ortiz) pedig sérülés miatt nem állt a csapat rendelkezésére. Ennek megfelelően Wells az első két inninget 22 dobásból megoldotta, a harmadikban pedig 3 strike outot osztott ki - ebben segítségére volt a picit magas strike zóna is. Az ötödik játékrészre már a nézők is ébredeztek, rájöttek, hogy addig nem volt minnesotai ütőjátékos bázison és az inning-záró strike outot álló ováció fogadta. Wellst ez annyira felspannolta, hogy a hatodikat két újabb K-val nyitotta, majd egy könnyű flyout-tal fejezte be.

Boomer domináns startja ellenére ekkor még bőven szoros volt a meccs. A Yankees két ponttal vezetett, köszönhetően Bernie Williamsnek, aki a másodikban duplával indított, majd egy passed ball és egy wild pitch következtében előbb hármasra rohant, majd be is ért (1-0). Bernie aztán a negyedikben vágott egy hazafutást is, biztos, ami biztos (2-0).


Wells kitartóan támadta a zónát, aminek köszönhetően a Minnesota ütői folyamatosan próbálták játékba hozni a labdát. Ennek következtében Boomer egy inningben sem lépte túl a 15 dobást (kivéve a fent említett 3. játszmát 3 K-val, amikor 19 dobást eresztett el).

A hetedik inningben kétszer is majdnem megszakadt a tökéletes széria, előbb Brent Gates ütött egy kemény labdát egyesre, de Tino Martinez lefülelte azt és lesprintelte őt a bázisig, majd a legendás (addigra már karrierje 3000. találatán túl járó) Paul Molitor tornászta a count-ot 3-1-re, de Wells parádésan fordította meg a helyzetet és tette K-ra az ütőt.

Mikor a csapattársak is felfogták, hogy mi történik éppen, mindenki látványosan kerülni kezdte Wellst a kispadon, nehogy balszerencsét hozzanak - bevett szokás, hogy ha perfekt meccs vagy no-hitter van folyamatban, azt nem hozzák szóba egyáltalán, nehogy eljinxeljék -, Jorge Posada konkrétan kerülte őt, Darryl Strawberry pedig egy szó nélkül felállt és elsétált mikor Wells leült volna mellé. Egyedül David Cone volt, aki oldotta a feszültséget, odament Wellshez és mondta neki, hogy ideje bevetni most már a knuckleball-t is.

A Yankees még két pontot pakolt be a hetedikben, Bernie Williams duplázott, Strawberry RBI triplát, Chad Curtis pedig RBI szinglit ütött (4-0), megnyugtató előnyhöz juttatva a dobónkat.

A nyolcadik játszmában került a legközelebb találathoz a Minnesota. Egy outnál Ron Coomer ütött egy nagyon erős labdát kettesre, Chuck Knoblauch elsőre nem is tudta tisztán lekezelni, lecsapta kesztyűvel a földre a játékszert, majd onnan felkapva dobta ki az ütőt egyesen.

A kilencedikben már Wellsen is érezhető volt a nyomás, amin a szurkolók folyamatos kiabálása és őrjöngése sem segített. Az első kiejtés egy magasra szálló labdából lett meg, aztán kezdőnk megszerezte 11. strike outját a meccsen. Következett a 27. ütő, Pat Meares. Az első dobás strike, a nézők tombolnak. A második, bár csapódik befelé, egyértelműen magas és széles, ám Meares beleüt, a labda pedig magasan, jobb szélre száll. Paul O'Neill könnyedén befutja és megcsinálja a meccs utolsó kiejtését. 27 ütő, 27 out, PERFEKT MECCS DAVID WELLSTŐL!



Ő már az elütés pillanatában tudta, hogy megvan. Örömtelin, ökölbe szorított kézzel várta az elkapást, majd fülig érő mosollyal várta az őt megrohamozó csapattársakat. Utána páran a vállukra vették őt, Wells pedig sapkáját boldogan lengette a kezében az ég felé. Ünneplése hasonlóan ikonikussá vált, mint Wade Boggs rendőrlóra ülése a '96-os bajnoki győzelem után.


A teljes mérkőzés megtekinthető itt:


___

Következik az ötödik nagy pillanatunk: TM98WSGS!

2017. március 29., szerda

A Yankees új arca? Avagy a Kapitány-éra után beköszönt-e a Kraken-éra?

Minden baseballcsapat életében eljön az a szomorú pont, mikor a csapat régi arcát kénytelenek lecserélni egy újra. Mondanom sem kell, roppant nehéz feladatról van szó, de egyben szükségszerű is. A Yankees abban a szerencsés helyzetben volt, hogy az elmúlt majdnem húsz évben Derek Jeter tökéletesen helytállt ebben a szerepben, nemcsak a Yankees, de egyben a baseball arcává is vált az évek során. Kiváló játékosként öt bajnoki címre vezette a csapatot, emellett pedig példaértékűen viselkedett a pályán kívül is, jól kezelte a médiát, nem voltak botrányai, MLB-s karrierje első évében létrehozott egy gyerekeket segítő alapítványt, és a sort még folytathatnánk hosszan.

Ahogy azonban múltak az évek, tudtuk, hogy előbb-utóbb a Yanksnek találni kell majd valakit, aki Jeter utódja lesz. Arra viszont nem számítottunk szerintem, hogy a leghalványabb reménysugárra is majdnem öt évet kell várni.



Történetünk meglepő módon egy brutálisan erős Jeter-szezonnal kezdődött. Évek óta ment a találgatás, hogy a Kapitányunkat mikor éri el az elkerülhetetlen formaromlás, ami csúnyán mondva a korral jár. Lévén a 2010-es és 2011-es szezon gyengébbre sikerült neki, a károgó hangok felerősödtek, a kritikusok és a Yankees ellendrukkerei habzó szájjal várták, hogy vajon Derek összehoz-e három gyenge évet zsinórban.

Jeet viszont úgy hallgattatta el ezeket a hangokat, ahogyan csak ő tudja: 2012-ben 216 ütéssel (közte 15 home run) zárta a szezont, amivel vezette a ligát, ráadásul .316/.362/.429-es ütőstatokat hozott (ütési átlag/bázisra kerülési átlag/súlyozott ütési átlag), amire még a legvadabb álmainkban sem számítottunk mi rajongók sem.

Raul Ibanez hősködésének nagyban köszönhetően a Yankees lenyomta az Oriolest az ALDS-ben, majd a Detroit Tigers következett. Az ALCS első meccsén, 2012. október 13.-án csúnya véget ért Jeter szezonja - és vele együtt a Yankees reményei is szertefoszlottak, mint kiderült. Egy short-ra ütött rutin labdát kapott el épp Derek, amikor is az addig már megrepedt (szintén utólag derült ki, hogy a szezon egy részét repedt bokával játszotta, aminek fényében még durvább, hogy milyen számokat produkált) bokája nem bírta tovább és eltört. A mai napig emlékszem a jelenetsorra és az érzésre ami a látványhoz párosult. Joe Girardi edző segítségével tudta Jeter csak elhagyni a pályát, nem sokkal később pedig megtudtuk, hogy műteni kell a bokáját.

A következő szezon nyitányára nem sikerült felépülnie, majd májusban tetőzte a bajt, hogy rásérült (újra eltörte). Két teljes hónapra kiesett, de összesen is csak 17 meccset tudott vállalni az egész 2013-as szezonból, mivel később más lábsérülést is összeszedett. A tizenhét meccs alatt pedig nagyon gyengén szerepelt: még a .200-at sem érte el az ütőátlaga (.190).

Ez a 2013-as bajnoki év már betekintést nyújtott azokba az időkbe, amikor a csapatnak nincs egy konkrét arca. Egyébként sem volt egy szép szezon, de ez pláne rányomta bélyegét. Még úgy is, hogy egy játékosunk már javában bontogatta "örökösi" szárnyait, készülvén (és készítve minket) a csapat élének elfoglalására. Robinson Canó 27 hazafutást ütött, .314/.383/.516-os számokat produkált és saját nevelésű volt ráadásul, így mondhatni minden adott volt ahhoz, hogy átvegye a stafétát. Bár nem volt olyan természete, mint Jeternek, de az a könnyed mozdulat, ahogy az ütő lendült a kezében... az fenomenális volt. Ekkor még úgy tűnt, hogy ez a lazaság fogja majd váltani a Kapitányunk méltóságát különösebb bökkenők nélkül.

Ez a váltás azonban sosem történt meg, ugyanis Robbie-t a szezon után elengedtük Seattle-be. Továbbá az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy Jeter február 12.-én bejelentette, hogy a 2014-es szezon után visszavonul. Ez a két mozzanat eléggé homályban hagyta a csapatot a "csapat arca" kérdéssel kapcsolatban. Valamint úgy tűnt, hogy csapaton belüli opció így már végképp nincs a vezéri szerepre.

Persze az sem segített, hogy Jeter egy nem túl erős szezonnal zárta a karrierjét, az összképet pedig még zordabbá tette a nehéztüzérségi segítség szinte totális hiánya. Hiába igazolt a Yanks nagy neveket a szabadügynök piacról, sem Ellsbury, sem McCann, sem Beltrán nem úgy tűntek, mint akik betölthetnék a leköszönő Kapitányunk után keletkező űrt.



Az a szomorú helyzet állt elő, hogy az "arckeresés" folyamatának mélypontjára jutott a Yankees a 2014-es szezon során, pedig Jeter ekkor még vissza sem vonult. A következő évben érdekes módon a csapatnak nem volt igazi kulcsjátékosa. Helyette tele volt átlagon felüli, vagy épp átlagon felül teljesítő játékosokkal, mint a másodvirágzását élő Alex Rodriguez vagy Mark Teixeira, valamint a kiváló cseredobó Dellin Betances és Andrew Miller. Épp ezért kicsit talán meglepődtünk, hogy a Yankees konkrét vezéregyéniség nélkül is bejutott a rájátszásba. Igaz, ehhez szükség volt egy újonnan behozott második wild card helyre is, de üsse kő.

Sajnos a lendület nem tartott ki a következő idényre. Tex és A-Rod képtelenek voltak megismételni a fantasztikus szezonjukat, utóbbival ráadásul nem is sikerült túl szépre a búcsú - még a szezon vége előtt kvázi visszavonult Alex. A csapat rettenetesen kezdte az évet és a nyár közepére már látszott, hogy túl sok keresnivalónk nem lesz ebben az idényben sem. Mindezek hatására a Yankees kb. 30 év óta először kénytelen volt kiárusítást tartani a játékosigazolási határidő vége előtt. Aroldis Chapman, Andrew Miller, Carlos Beltrán és Iván Nova is másik csapatnál találta magát, értük viszont seregnyi, jobbnál jobb fiatal tehetség érkezett New Yorkba. Mondanom sem kell, az esetek nagy hányadában ezt totális vereségnek könyveltem volna el.

Azonban a világégés utáni hamuból váratlanul és szinte a semmiből jelent meg az az arc, aki olyan pofátlanul jó számokat hozott a szezon utolsó harmadában, hogy neki köszönhetően kigyúlt a fény az alagút végén.



A Yankees augusztus harmadikán hozta fel a Farmról Gary Sánchezt, ő pedig el is lopta a show-t. Összesen 229-szer állhatott ütéshez a Kraken, ami alatt .299/.376/.657-es átlagokkal zúzott végig, miközben ütött 20 hazafutást. Azonnal közönség kedvenc lett, beceneve (Kraken) és az #IAmGary védjegy tornádóként söpört végig a Yankees-zel foglalkozó médián és világszerte a csapat drukkerein egyaránt.

2014 óta először a Yankeesnek végre volt egy tisztességes jelöltje a "csapat arca" posztra. Sánchez tavaly gyönyörűen töltötte be a Jeter után üresen maradt helyet. Természetesen a Kapitányt pótolni szinte lehetetlen feladat, valószínűsíthető, hogy sosem látunk még egy ilyen játékost, mint ő. Ugyanakkor Gary úgy tűnik, felnőtt a feladathoz: fantasztikusan játszik - ütésben és a plate mögött egyaránt kiválóan teljesít -, magával ragadó személyisége van és egyelőre úgy tűnik, a médiát is jól tudja kezelni. Mi csak remélni tudjuk, hogy valóban megvan a következő "főjenki", nagyon drukkolunk Sáncheznek, hogy ő is hosszú év(tized)ekig képviselje büszkén és sikeresen a Yankeest.



Hosszú és göröngyös út volt, mire talált a csapat egy új kiemelkedő egyéniséget, de öt év után lehet, hogy végre sikerült. A Yankees fényes jövő elé néz, köszönhetően a nagyszerű, fiatal magnak, akik iránt ugyanúgy lelkesedünk mi szurkolók, de az egészről azért beszélhetünk most egyáltalán, mert a mélyből felbukkant a Kraken. Hajrá Gary! Hajrá Yankees!


2017. február 27., hétfő

51 érdekesség Bernie Williamsről

1995 óta követem a Yankeest, az egyik első játékos, akire felfigyeltem Bernie Williams volt. Ruth, Mattingly, majd Jeter és Andy Fox mellett Bernie volt az, akinek a játéka valamiért megfogott, egy-két éven belül pedig ő lett az abszolút kedvencem.

Ez a poszt most róla szól, néhány érdekes adattal és ténnyel teljesen random módon.



1. Karrierje első találatát 1991. július 7.-én szerezte a Baltimore O's akkori záródobójáról, Gregg Olsonról.

2. Egy héttel később a California Angels ellen ütötte első hazafutását - Chuck Finleyről.

3. 1998-ban Bernie lett az Amerikai Liga legjobb átlaggal ütő játékosa .339-es ütőátlaggal.

4. 2015. május 24.-én a Yankees visszavonultatta Bernie #51-es mezszámát. Ez a legmagasabb szám, amit a csapat visszvonultatott.

5. Williams és Jorge Posada csapattársként, ugyanazon meccsen ütöttek 1-1 hazafutást bal- és jobb oldalról is ütve 2000. április 23.-án. Az MLB történetében ez volt az első ilyen alkalom.

6. Bernie a Yankees történetének harmadik legtöbb dupláját ütötte: szám szerint 449-et.

7. Ő szerezte a liga történetének legtöbb RBI-ját a rájátszás során, 80-at.

8. 1998 kiemelkedő év volt a Yankees és Williams számára is. A csapat 114 győzelemmel zárta az alapszakaszt, majd megnyerte a bajnokságot is, Bernie pedig a legjobb ütőátlaggal végzett az egész ligában (lásd: 3-as pont), megnyerte posztján a Gold Glove díjat, valamint bajnok is lett. Ő az első játékos a ligában, akinek ez a három dolog egyszerre sikerült.

9. 2009-ben jelölték a Latin Grammy díjra.

10. Már több mint két éve letette az ütőt, mikor is hazája, Puerto Rico válogatottja hívására elvállalta a válogatottságot a World Baseball Classic-on 2009-ben.

11. Az utolsó meccsét a nagyok között 2006. október 1-jén játszotta, hivatalos visszavonulására azonban csak 2015. április 22.-én került sor. A kettő közt 3125 nap telt el.

12. 7869 ütéshez állása a negyedik legtöbb a Yankees történetében.

13. John Sterling, a Yankees rádiós kommentátora híres arról, hogy (szinte) minden játékosnak kitalál valamilyen jellegzetes "home run call"-t. Amikor Williams vágta ki a labdát, Sterling mindig a "Bern, baby, Bern!" felkiáltással ünnepelt.

14. A Bernie természetesen becenév. Eredeti keresztneve Bernabe.

15. A Yanks történetében ő ütötte a legtöbb hazafutást a rájátszásban, 22-t.



16. Karrierje során 1257 RBI-t szerzett, ez a Yankees örökrangsorában a 7. helyre jó.

17. Szerepelt a Seinfeld című sorozat egyik 1996-os részében, Derek Jeterrel az oldalán.

18. A Yankees épp a tizenhetedik születésnapján igazolta le őt, 1985. szeptember 13.-án.

19. Atlétikában volt eleinte sikeres: 1984-ben négy aranyérmet is bezsebelt a Közép-Amerikai és Karibi Atlétikai Bajnokságon.

20. 2336 találata az ötödik legtöbb, amit Jenki játékos valaha is elért.

21. A Yankeesben mindössze tizenhárman hordták az 51-es mezszámot, Bernie viselte a legtovább és mivel visszavonultatta a csapat, ezért utoljára is.

22. Bernie előtt Chuck Cary-é volt ez a mezszám.

23. Derek Jeter utolsó meccsén a bostoni Fenway Parkban Bernie játszotta a "Take me out to the ballgame" című dalt 2014. szeptember 28.-án.

24. Mindössze nyolc Williams vezetéknevű játékos öltötte magára a hajszálcsíkos mezt, a másik hét összesen 22 szezonban vett részt Jenkiként, Bernie egyedül 16-ban.

25. Séták számában is az ötödik helyen áll a Yankees ranglétráján (1069-cel).

26. Ő tartja az egy szezonon belüli legtöbb találat csapatrekordját a mindkét oldalról ütni tudó játékosok között, 204-gyel.

27. Carlos Beltrán gyerekkori kedvenc játékosa Bernie Williams volt.

28. 16 szezonjából 9-szer ért el legalább 150 találatot.

29. 1995-2002 között nyolc szezonon keresztül zsinórban .300 fölött volt az ütőátlaga.

30. Szinte ugyanezen időintervallumban (1996-2002) hét év alatt ötször ért el legalább 100 RBI-t.

31. Nem ő volt az MLB történetének egyetlen Bernie Williams-e. A '70-es években a SF Giants és SD Padres csapatában játszott Bernard "Bernie" Williams, majd utána Japánba igazolt és a Hankyu Bravesben fejezte be karrierjét.

32. A mi Bernie-nk lejátszott meccsek számában 6. a Yankees ranglistáján 2076-tal.

33. Háromszor volt a csapat legpontosabb ütője: 1997, 1998 és 2002-ben.

34. Karrierje első meccsén 2 RBI-t is szerzett.

35. Az utolsón pedig csereütőként állt be, itt egy duplát ütött és 1/1-gyel zárt.



36. Egész karrierje során az 51-es számot viselte, semmi mást.

37. 11 grand slam-mel az ötödik helyen áll a csapatrangsorban.

38. Családja egy évig a Bronxban élt, mielőtt Puerto Ricoba költözött volna.

39. 1995-ben 173 találattal vezette a csapatot.

40. Baseballkarrierje után gitározással folytatta, első albumát a legendás Paul McCartney lemezcége adta ki.

41. Összesen 287 hazafutást ütött, ez a hetedik legtöbb a Yankees történetében.

42. Az 1996-os American League Championship Series legértékesebb játékosává választották.

43. Egyetlen csapata a New York Yankees volt.

44. 2002-ben posztja legjobb ütőjének választották és megkapta a Silver Slugger díjat.

45. Újabb top 10-es helyezés a csapatrangsorban: 1366 pontszerzésével hatodik helyen áll.

46. Az American League legtöbbet szándékosan sétáltatott játékosa lett 1999-ben, 17 intentional walk-kal.

47. 2000-ben egyetlen védelmi hibája sem volt, 100%-os védelmi rátával vezette a ligát.

48. Paul O'Neill-al együtt mindketten grand slam-et vágtak 1999. szeptember 14.-én, ez volt a csapat történetében a negyedik ilyen alkalom, hogy két játékos is grand salamit üt egy meccsen.

49. 1995-ben 428 kiejtést csinált meg az outfield-en, amivel ligaelső volt.

50. Karrierje során 18-szor ütött több hazafutást egy meccsen.

51. 1994-1996 között végig ő szerezte a legtöbb pontot a csapatban.



2017. január 27., péntek

Nagy pillanatok - 3. rész - Joe Girardi triplája a World Series-ben

Nem, nem elírás. A jelenlegi edzőnk, Joe Girardi anno többek közt a Yankees elkapója volt, részben ő mentorálta Jorge Posadát. Már csak ezért is hálásak lehetünk neki, de a nem túl jó ütőnek és lassú futónak számító Girardi mással is észrevetette magát azért a nálunk töltött évek alatt. 


Az előzőleg taglalt 1996-os World Series számomra különleges jelentőséggel bír. Ez volt az első döntő, amit már követni tudtam, hála a kábeltévé áldásos közreműködésének. Habár már a '90-es évek első felében elkezdődött az építkezés, az utolsó nagy Jenki Dinasztia első komoly fegyverténye volt ez a döntő, "ezer" év után először sikerült bajnokságot nyerni, ráadásul már-már vesztett helyzetből fordítva meg a párharcot. Új hősök születtek, a sokat bizonyított veteránok mellett ifjú harcosok tették le névjegyüket, de az egyik legfontosabb nagy pillanat igazán váratlan helyről érkezett: Joe Girardi ütőjéről.

1996. október 26. WORLD SERIES 6. meccs - Yankee Stadium, the Bronx, New York
New York Yankees vs. Atlanta Braves

A Jorge Posada előtti években a Yankees első számú elkapója Joe volt. Épp a '96-os szezon előtt igazoltuk őt a szabadügynök piacról, mert Mike Stanley lelépett, Jim Leyritz pedig nem volt stabil kezdő szinten. Girardi karrierjét ezidáig a National League-ben töltötte (Cubs és Rockies) és egy kemény, a dobókkal jól összedolgozni tudó, tehetséges védőjátékosként volt elkönyvelve. Addigi számaihoz képest erős évet hozott össze ütésben nálunk, de a nagy döntőben nem találta önmagát - a hatodik meccsig.

A széria sztárja - érthető módon - Leyritz volt addigra, aki a negyedik meccs hősies egyenlítő hazafutása után rögtön Andy Pettitte elképesztő nullázós teljesítményét keccsölte. Girardi viszont a döntőben még találat nélkül, 0/8-cal vágott neki a mérkőzésnek.

A Nemzeti Liga akkori legjobb dobója, Greg Maddux kezdett a Bravesben, a Yankeest pedig Jimmy Key képviselte. Az első kettő játszma eseménytelenül zajlott, a harmadikat azonban Paul O'Neill nyitotta egy duplával. Mariano Duncan kiesett, de O'Neill átért ebből a hármas bázisra, a lehetőség adott volt Girardinak.

Maddux és Joe még csapattársak voltak a Cubsban, tehát jól ismerhették egymást. Lévén az elkapónk nem jelentett nagy power-veszélyt, a középkülsős védő, Marquis Grissom a szokásos pozíciójánál jóval beljebb húzódott. Az első dobás magasan középre érkezett, Joe pedig nem teketóriázott: HATALMAS TRIPLÁT VÁGOTT GRISSOM MÖGÉ A FALHOZ!



Paulie simán bekocogott, Joe G pedig meg sem állt a hármasig. RBI tripla, Girarditól Madduxről?! Álom lehet, nem valóság. Ez a tripla annyira feltüzelte a Yankees támadósorát - és valószínűleg annyira megdöbbentette az atlantai dobót -, hogy Jeter rögtön utána behozta Girardit egy találttal, ellopta a kettest, Bernie Williams ütéséből pedig be is ért. Szinte a semmiből építettünk fel 3-0-ás előnyt.

A Braves aztán visszakapaszkodott, a meccs végére feljöttek egy pontra, de a döntő legértékesebb játékosának választott John Wetteland megállította a rohamot. YANKEES GYŐZELEM! BAJNOKCSAPAT!



Bár nem Girardi volt a legfényesebb csillag az 1996-os bajnokcsapatban, de október 26.-án minden Yankees rajongó a szívébe zárta őt. Joe ezzel a triplájával a rájátszás nem várt hőseinek egyike lett.
___

A következő nagy pillanat megmutatja, hogy aki tökéletes, az másnaposan is tökéletes.

2017. január 26., csütörtök

A 2013-as szezon varázslatos humora


Azt mondják az idő mindent megszépít.

Akár így van, akár nem, aki emlékszik még röpke négy évvel ezelőtt a Yankees csapatára és szezonjára az tudja, hogy mekkorákat szörnyülködtünk akkoriban azon a szezonon. Meg persze kacagtunk is sokat, utólag pedig tényleg csak a kacagás maradt. Az idő mindent megszépít.

A mai napig vakarom a fejem, hogy az a szedett-vedett társaság hogyan volt képes 85 győzelmet összekalimpálni - ez eggyel több, mint az tavalyi W-szám, az akkori és a mostani csapat élvezhetőségi faktora mégis összehasonlíthatatlan.

Néhány jellegzetes meccsre és mozzanatra azonban mindenképp érdemes visszaemlékezni a 2013-as szezonból. Maradjon meg itt az örökkévalóságnak, akár szórakoztató anekdotaként, akár rossz példaként, melyet nem szabad követni az elkövetkezendő Jenki-generációknak.


Opening Day - A szezon első meccse

Stílszerűen április elsején kezdtük meg a szezont, épp a Red Sox ellen. Lévén már a tavaszi edzőtáborban megtizedelték a csapatot az sérülések, ezért egészen fantasztikus kezdőcsapattal álltunk ki. Brett Gardner ütött elsőnek, amivel még nem is volt gond, utána azonban - az akkor még messze nem all-star szinten játszó - Eduardo Nunez következett. Kevin Youkilis, Vernon Wells és Ben Francisco voltak a lineup szíve, Jayson Nix pedig a kezdő hármas védőnk. Nem meglepő módon az eredmény 8-2 lett, nem nekünk.


"A" triplajáték

Április 12.-én az Orioles ellen a Yankees bemutatta minden idők egyik legőrültebb triplajátékát.



http://m.mlb.com/video/topic/11493214/v26230559/must-c-classic-yankees-turn-triple-play/

A labda útja Machado ütőjéről a következő volt: Canó -> Nix -> Youkilis -> Nix -> Youkilis -> Overbay -> Canó. Ilyen egyszerű, na! Kedvenc rádiós kommentátorunknak, John Sterlingnek fogalma nem volt róla, hogy mi történik. (Ő az mlb.com-os videó linken hallható, a youtube-oson csak a YES/My9 kommentálás hallható.)


Első helyen a Yankees!

Igen, amennyire esélytelennek tűnt a Yankees a szezon előtt, annyira meglepett mindenkit azzal, hogy május elején a Royals elleni győzelemmel megkaparintotta az első helyet a csoportjában. Travis Hafner, Overbay és Wells is nagyon erősen kezdték a szezont, ugyanakkor Youkilis ekkor már sérült listán volt és Chris Nelson (!) volt a kezdő hármasunk.


Amikor Lyle Overbay volt a jobbkülsősünk

Merthogy ilyen is volt ám! Mark Teixeira visszatérésével Overbay elvileg kiszorult volna a kezdőből. Nem 2013-ban! Június 3.-án Overbay volt a Yankees kezdő jobb külső védője - életében nem játszott 1B-n kívül mást a nagyok között, de egyszer mindent el kell kezdeni. Négy meccset játszott jobb oldalt, mielőtt Tex újból lesérült volna. Ovie így visszatérhetett a jól megszokott egyes bázis mellé.




A Murderer's Row 2013-as változata

A Függetlenség Napja minden idők talán legnagyobb Yankee-csapatfelállását hozta el. Következzenek a hősök nevei, ahogyan a lineup card-on szerepelt:

Ichiro Suzuki CF (Ő persze egy legenda, de ekkor már túl volt a karrierje csúcsán... bőven.)
Zoilo Almonte LR
Robinson Canó 2B (Ő az egyetlen, aki kilóg a sorból, nyilván ütés nélkül zárta a meccset.)
Travis Hafner DH
Vernon Wells RF
Lyle Overbay 1B
Luis Cruz SS (Hola Cochitooo!)
Alberto Gonzales 3B (Tegye fel a kezét, aki emlékszik még rá!)
Austin Romine C

A végeredmény? Yankees 9-5 Twins. Valahol lent az Ördög felkacagott.


Július 8 - TRAVIS ISHIKAWA

Travis Ishikawa (nem létező) tündöklése és (azonnali) bukása egy nap alatt végbement. A Yankees eddigre már negyedik helyre csúszott az AL Keleti csoportjában, de ez csalóka, lévén mindössze 5 meccs volt a hátrányunk az első helyezett mögött. Valamiért a csapatvezetés úgy érezte, hogy a waivers-listáról mindenképp be kell húznunk Travis Ishikawát. Hetedikén felkaptuk, ő pedig másnap már egyes védőként kezdett is. Mindössze kettő ütéshez állás jutott neki, két strike out után beállt helyette Overbay, aki ütött egy home runt. Ishikawát nem elég, hogy a hazai nézők kifütyülték, meccs után a csapat azonnal kitette a szűrét. Travis Ishikawa - sosem feledünk!



Alex Rodriguez visszatérése

A-Rod ekkor még javában benne volt a szteroidbotrányban. Egy ideje már játszott, viszont folyamatosan mentek a tárgyalások és a pletykák, ami nem tett jót sem neki, sem a csapat hangulatának. Egy szép augusztusi napon azonban gúnyos mosolyt csalt az arcunkra Alex.



Miután Ryan Dumpster-nek aljas módon többszöri próbálkozás után sikerült megdobni Rodriguezt, a bíró nem vágta ki őt a meccsről, hanem dobhatott tovább. Alex azonban gyönyörűen állt bosszút. A következő ütéshez állásból vágott egy hazafutást Dempster-ről, majd a végletekig hergelte a bostoni közönséget azzal, hogy a helyi hős, az idén visszavonuló Yankee-killer David Ortiz home run ünneplését imitálva lépett a home plate-re.

A-Rod végül 3 találattal zárta a meccset és szerzett 2 RBI-t is, a Yankees pedig heroikus győzelmet aratott a rivális otthonában 9-6-ra.


Amikor Vernon Wells ellopta a home-ot

A White Sox ellen szeptember harmadikán Vernon Wells egy dupla lopás keretében ellopta a home plate-et. Egy találat és egy védelmi hiba során kettesre keveredett Wells, majd Nunez is egy hibából (nyilván) került bázisra - Wells pedig hármasra. A többi pedig történelem.



A valaha volt legnagyobb baseballmeccs

A dátum szeptember 29. A szezon utolsó meccse. A két csapat a Yankees és az Astros. Előbbi nem jutott be a rájátszásba, utóbbi pedig 110 vereséggel állt. Mindketten úgy játszottak, mintha nem lenne holnap, mintha csak a World Series hetedik meccse lenne ez, harcoltak a végsőkig ... és tovább is.

Egy tökéletesen jelentéktelen mérkőzésen, szinte pontok nélkül, dögunalomba fulladva "küzdött" egymással a két csapat, a Houston vezetést szerzett még az elsőben, amire csak a nyolcadikban jött a Jenki válasz. És aztán a csend. Tizennégy (14!!!) inning-ig kellett várni, hogy történjen valami. Emlékszem, olyan érzés volt, mintha az örök szenvedés tüzébe kerültem volna és ennek a nyamvadt meccsnek soha sem lenne vége.

De lássuk néhány pontban, hogy mi is történt!

- A Yankees kezdődobója David Huff volt, leadoff ütője pedig Eduardo Nunez. Csak a szokásos 2013-as dolgok.

- Vernon Wells a szezont nagyon erősen kezdte, május 16 után viszont .199/.243/.253-as ütési statsort hozott. A szeptember különösen mostohán bánt vele, ekkor .160/.222/.180-nal tett hozzá a csapathoz. Köszi Vernon! A meccs tökéletes befejezése volt Wells szezonjának, laza 0/6-os mutatóval zárt.

 

- A másik ilyen Travis Hafner volt. Ő az első hónapban hasított, hogy aztán totálisan leeresszen. Májustól a szezon végéig .163/.251/.281-es számokat mutatott fel ütésben. Wowie! Ezen kívül is kalandos volt Hafner szezonja: előbb meghúzódott a válla, majd ő is feliratkozhatott a leghülyébb baseball sérülések listára. Történt ugyanis, hogy meccs közben Travis elvonult az "Alázó" (The Humbler) nevű dobógéphez párat suhintani, ami olyan jól sikerült, hogy egy saját lábára ütött labdától megsérült és azonnal le kellett cserélni. Július 26-tól nem is játszott, csak erre az utolsó csodameccsre aktiváltuk őt a sérült listáról. Megérte: 0/4-gyel, egy strike outtal zárt, valamint kétszer megdobták. Ez volt karrierje utolsó meccse.

- A "Hé, te is voltál Jenki?" díj egyik várományosa, Mark Reynolds törte meg végül a csendet a 14. inningben egy leadoff home runnal. Reynolds miután körbefutott a bázisokon, el is hagyta a stadiont, lévén rohannia kellett a reptérre, hogy elcsípje a gépét. Az érzés, amit keresünk: hála! Köszönjük Mark! A következő szezont már a Brewersben játszotta.

- A mérkőzés 3 óra 52 perces volt, de ennél sokkal, sokkal többnek tűnt. Tényleg mintha soha nem akart volna véget érni. Ennél szenvedősebb Yanks győzelmet még szerintem sosem láttam. A végeredmény 5-1 lett, azaz Reynolds homerje után még 3 pontot berámoltunk az utolsó játékrészben.


Az Astros ezzel zsinórban tizenötödik vereségét könyvelhette el, amire az 1899-es szezon óta nem volt példa (akkor a Cleveland Spiders ajándékozta meg a rajongóit egy ilyen sorozattal).

Mindkét csapat szezonjának méltó zárása volt ez a meccs.
---

Ez tehát a dicsőséges 2013-as szezon krónikája. Így visszagondolva, könnyen lehet, hogy a Yankees illusztris történetének legviccesebb szezonja volt. Bár akkor csak sírtunk rajta, maximum kínunkban nevettünk. A cikkben pedig még ki sem tértem az olyan nevekre, mint Brent Lillibridge, Brennan Boesch vagy Cesar Cabral.

Hiába volt az utolsó hétig versenyben a csapat a rájátszásért, egyszerűen fájt nézni a meccseiket. 2016-ban legalább a fiatalok vittek valami kis színt a szezonunk második felébe és hiába végeztünk kevesebb győzelemmel, mint a legendás 2013-as Yankees, ég és föld volt a két csapat.